**Kína saját ösvényén - Lengyel László és Krajczár Gyula eszmecseréje** Lengyel László és Krajczár Gyula izgalmas beszélgetésbe kezdenek a világ egyik legnagyobb és legérdekesebb országáról, Kínáról. A két szakértő különböző nézőpontokból közelíti meg a

A július 26-i beszélgetésünk során Lengyel László (L. L.) kiemelt kérdése az volt, hogy vajon a trumpi Amerika képes-e eltéríteni Kínát saját irányvonalától, vagyis átrendezheti-e a globális hatalmi viszonyokat Kínával szemben. Akkori közös feltételezésünk az volt, hogy Trump ebben nem lesz sikeres, és azóta mintha ez a nézet megerősítést nyerne: Kína továbbra is megállíthatatlanul halad a saját útján. Az elmúlt időszak eseményei azt sejtetik, hogy Kína aktívan offenzívába lépett, mind külpolitikai téren – például a Sanghaji Kezdeményezés és a BRICS keretein belül – mind a fegyverkezési versenyben. Felmerül a kérdés: Hszi Csin-ping elnök diplomáciai offenzívája, amelynek célja Kína mint a fejlődő világ vezető hatalmának felmutatása Amerika ellenében, valamint Modi Indiájának megnyerése támogatóként, továbbá a látványos katonai parádék, valóban csak színjátékot jelentenek – a "Trump-ajándék" élvezetével, azaz azzal, hogy Trump megingatja Amerika szövetségi rendszerét – vagy pedig egy komoly stratégiai váltás jelei?

Krajczár Gyula (K. Gy.): Jelenleg nem érzékelek jelentős stratégiai elmozdulást. Peking lényegében folyamatos diplomáciai offenzívát folytat. A fejlődő országok között Kína a legdominánsabb és legnagyobb gazdaság, amely globális szinten szeretne befektetni, kereskedni és infrastruktúrát fejleszteni - ezért természetes, hogy sokan keresik a kegyeit. Ugyanakkor a Globális Dél rendkívül összetett, tele különböző érdekekkel, és sokkal nehezebben irányítható, mint a Nyugat. Ezt jól példázza India helyzete: Modi kormányzata feszült viszonyba került Trumppal a vámok és az orosz szénhidrogén-import miatt, így a kínaiakat is beemelte a diplomáciai táncba. Ahogyan nem volt elkötelezett az amerikaiak mellett a Quad nevű, amerikai-ausztrál-japán-indiai együttműködés keretein belül, úgy a kínaiak sem mutatnak különösebb elköteleződést a Sanghaji Együttműködés Szervezete iránt. Peking számára ezek a kapcsolatok rendkívül fontosak, és minden olyan közös akciót keres, amely képes ellensúlyozni az Egyesült Államok hatását. Észak-Koreával is megbocsátottak, hogy részt vett az ukrajnai konfliktusban. Mégis, nem látok sok új fejleményt ebben a helyzetben. Inkább azt tapasztalom, hogy Peking viszonylag sikeresen menedzseli eredeti stratégiáját, amelynek kulcsa a további minőségi növekedés körülményeinek megteremtése. E szándék alapja, hogy Kína a nemzetközi színtéren a súlyának megfelelő szerepet kíván betölteni. Hszi Csin-ping globális kezdeményezései, mint például a legutóbbi globális kormányzási javaslat, ideológiai eszközként szolgálnak. Ezek nem tűnnek kifejezetten praktikusnak, de a fejlődő világ számára azt üzenik, hogy Peking foglalkozik a globális kihívásokkal, szemben a romboló Trump politikájával. A valódi küzdelem azonban a kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalások terén zajlik, és érinti mindazokat a területeket, amelyek ezzel összefüggésben állnak. E folyamatról csak közvetett információink vannak, hiszen egyik fél sem osztja meg bőségesen a részleteket. Az utóbbi időszakban úgy tűnt, hogy senki sem siet, messze nem csupán a vámokról van szó, és valószínűleg nem is csak az amerikaiak más országokkal folytatott tárgyalásainak kiegészítő aspektusairól. A kínaiak egy átfogó, a lehető legszabadabb kereskedelemre, befektetésekre és biztonsági korlátozásokra vonatkozó megállapodást keresnek, amely valószínűleg ambiciózusabb, mint amit az amerikaiak terveztek. Az október 31-én és november 1-jén Dél-Koreában tartandó APEC-csúcson (Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés) tervezett találkozó a két államfő között esetleg szerepet játszhat a megoldásban. Hogy ez valóban megvalósul-e, azt majd meglátjuk, hiszen az időpont közeledtével mindkét fél igyekszik növelni az alkualapját, és olyan lépéseket tenni, amelyek súlyos reakciókat generálhatnak. Jelenleg egy ismeretlen számú menetből álló bokszmeccs kezdeti szakaszában vagyunk. A kínaiak magabiztosak, de egy cseppet sem becsülik le az ellenfelet.

Kínai-amerikai párviadal - Lengyel László és Krajczár Gyula beszélgetése

A fejlesztési erőforrások koncentrációja és a túlzott beruházások a technológiai szektorban, különösen az elektromos autók, akkumulátorok és napelemek terén, komoly árversenyt generáltak. Ez a folyamat, amit Kínában "neijuan"-nak neveznek, a gazdaság korábbi deflációs tendenciáit tovább fokozza. Brian Wong megjegyzése rávilágít arra, hogy ha egy vállalat úgy dönt, hogy alacsonyabb áron kínálja termékeit, a versenytársaknak is lépniük kell, hogy megőrizzék piaci részesedésüket. Ennek következményeként a magánszektor bizalma megrendül, és az állami beavatkozás szükségessége merül fel. Hszi elnök kritikája a "rendezetlen alacsony árverseny" kapcsán arra mutat, hogy a problémák nem csupán Kínát érintik. A "túlkapacitás" és "involúció" jelensége a fejlődő világban is megfigyelhető, komoly importfüggőséget és adósságspirált generálva. Egyes elemzők, köztük Adam Tooze, arra figyelmeztetnek, hogy a technológiai hatékonyság révén a kínai túltermelés, különösen a zöld technológiák terén, hozzájárulhat a klímaválság kezeléséhez. Ez a helyzet éles vitákat generál a gazdasági elemzők körében. Az egyik nézőpont az, hogy a piaci verseny ösztönözheti az innovációt és a fenntarthatóságot, míg a másik arra figyelmeztet, hogy a túlzott verseny és az árak drámai csökkenése végső soron a rendszer destabilizálódásához vezethet. Az egyensúly megtalálása kulcsfontosságú lehet a jövőbeli gazdasági stabilitás és a fenntartható fejlődés szempontjából. Mennyire fontos tehát, hogy a kormányok aktívan beavatkozzanak és irányítsák ezt a folyamatot, hogy elkerüljük a piaci zűrzavart?

K. Gy.: Kínában meglepő helyzet alakult ki, ami már lassan három éve tart. Az árak folyamatos csökkenése ellenére a defláció tipikus következményei alig érzékelhetők. Az első negyedévben a gazdaság 5,4, a másodikban 5,2, míg a harmadikban 4,8 százalékos növekedést mutatott. A Világbank nemrégiben felülvizsgálta előrejelzését az idei évre, a korábbi 4 százalékos növekedési kilátásról 4,8 százalékra emelve azt. Az iparba irányuló befektetések az első félévben 6,2 százalékkal növekedtek, míg a magánbefektetések még ennél is kedvezőbben, 6,7 százalékkal gyarapodtak. A vállalatok hiteligénye soha nem látott szintekre emelkedett. A helyzet középpontjában a „neijuan” fogalma áll, amely magyarul „involúciót” jelent. E kifejezés korábban a fiatalok karrierkényszerét és a társadalmi nyomást írta le, de mára egy mozgalom is született, amely a mókuskerékből való kiszállás lehetőségét népszerűsíti, ezt nevezzük „tang ping”-nek, azaz „lefekvésnek”. Sajnos azonban a vállalatok közötti rendkívül agresszív verseny és az árcsökkenés, amelyet ez okoz, nem ad megoldást az összgazdaság számára. Számos cég tűnik el a versenyből, de a hitelezők gyakran tovább támogatják a gyengélkedő vállalatokat, mint amennyire azok valós fizikai állapota indokolná. A tartományok és városok a beruházásokért folytatott harcban hasonló kihívásokkal néznek szembe, mint Kelet-Közép-Európa országai, és az elmúlt évek túlfeszített igyekezete masszív árcsapdát teremtett. Körülbelül egy éve számos központi intézkedés lépett életbe, és még nem láthatjuk, milyen következményekkel járnak ezek. Az „involúció” hatása legfeljebb közvetve terjed ki a külföldi piacokra; sok résztvevő cég nem exportál, míg az exportképes vállalatok inkább a hazai veszteségeiket próbálják enyhíteni a nemzetközi piacon. A várva várt ingatlanlufi sem pattant még ki, bármennyire is reménykedtek ebben a szakértők. A kínai kormány hagyományos, összetett problémamegoldó megközelítése, amely a termelés, a foglalkoztatás és a fogyasztás fenntartására összpontosít az átalakítások mellett, eddig minden várakozást felülmúlt. A jövőbeli kihívások inkább a demográfiai helyzetben, valamint az Egyesült Államokkal való együttműködés kérdéseiben rejlenek. A zöld átállás eredményei azonban szembetűnőek; aki ellátogat Kínába, láthatja, hogy a húsz évvel ezelőtti, szennyezett és kaotikus városi élet ma már irigylésre méltó körülményeket kínál az ott élők számára. Ezt hatalmas anyagi és emberi beruházások, technológiai újítások és a piac hatékony kihasználása révén érték el. Míg a Nyugat néha a tisztességtelenség vádjával találkozik, a kínaiak a zöld energia terén olyan előnyre tettek szert, hogy ha az amerikaiak sikerülne Kínától részben leválasztaniuk, akkor a világ két részre osztása után a „Zöld Nagy Fal” néven emlegetett határ valóban kedvezőbb lesz a fal azon oldalán, mint a másikon.

L. L.: Ha jól értelmezem, a világjárvány elhibázott kezelése, a demográfiai romlás és a gazdaság lassulása bizonytalanná tette Kína, de még inkább Hszi Csin-ping helyzetét. Az uralmi ötszögben - a párt, a kormány, a párt- és állami vezetők, a hadsereg és a titkosszolgálat -, erőteljesen megnövelte a párt szerepét, de nem tudta személyes diktatúrává alakítani a rendszert. A "Trump-ajándék", vagyis Amerika önsorsrontó elkanyarodása, de még inkább az évtizedes technológiai és k+f modell, a ritkaföldfémek monopóliuma kialakításának beérett sikere mintha megerősítette volna egyeduralmi törekvéseit. Mintha befelé és kifelé egyaránt a megrendíthetetlen, biztonságot sugárzó vezető képét vetítenék vele egy bizonytalan világban. Vajon ma már megkérdőjelezhetetlen vezető? Már létezik egy Hszi-rendszer, ahogy volt Mao-, illetve Teng-rendszer?

K. Gy.: A személyi politika Kínában mindig is egyfajta titokzatos dobozként működött, amelynek rejtélyei mélyen gyökereznek a politikai kultúrában. Hszi Csin-ping uralkodása alatt a párt megerősítése és a pártra való támaszkodás vált a vezetői stabilitás alapjává. Ennek hátterében két fő ok húzódik. Először is, amikor Hszi hatalomra került, a párt rendkívüli megosztottsággal és válsággal küzdött, s ezért az egység megteremtése kulcsfontosságú elvárás volt. Másodszor, Hszinek nem volt olyan jól definiált bázisa a kínai politikai struktúrában, mint elődeinek, akik a pártiskolák, Sanghaj vagy a hadsereg révén szilárd támogatást élveztek. Bár Hszi karrierje vidékről indult, és egy rövid ideig Sanghaj párttitkáraként is tevékenykedett, ez nem volt elegendő ahhoz, hogy stabil bázist építsen ki. A párt megerősítése, mint bürokratikus program, egy sokkal szigorúbb és ellenőrzöttebb politikai környezetet teremtett a kínaiak számára. Hszi pozíciója az eddigi eredményeknek köszönhetően megerősödött, és jól reagált a hibáira is, amelyek között említhető a dinamikus zéró-Covid politika és az állami vállalatok preferálásának túlzott hangsúlyozása. A közelmúltban, a párt Központi Bizottságának negyedik plénumán a következő ötéves terv vitája mellett a kongresszusra való felkészülés is elkezdődött. A kongresszus várhatóan 2027 őszén kerül megrendezésre, és két éven belül kiderül, hogy Hszi marad-e a posztján. A korábban említett két szóban forgó szabályt már elvetette: az egyik, hogy egy vezető csak két ciklust tölthet az élén, a másik pedig, hogy 68 éves kor után nem kezdenek új periódust. Hszi 69 évesen kezdte meg harmadik ciklusát, és a következő kongresszus idején már 74 éves lesz. A jövője nagyon bizonytalan, hiszen nem rendelkezik egyértelmű utódjelölttel, és bár Hszi és elődje, Hu Csin-tao az alelnöki posztról léptek előre, Han Cseng jelenlegi alelnök valószínűleg nem lesz versenyben 2027 után, már csak a korából fakadóan sem. Aki a leggyakrabban látható Hszivel, az a központi titkárság vezetője és az állandó bizottság tagja, Caj Csi. Ő egy erős figura, akinek a nyugdíjkorhatár még nem aktuális, de hosszú távon vele sem érdemes számolni. Ha most kellene utódot tippelni, Li Csiang miniszterelnök lenne a választásom. Hszi Csin-ping távolléte esetén, ha egy hétig nem jelenik meg a nyilvánosság előtt, azonnal elindul a találgatás, hogy esetleg súlyos beteg, vagy puccsot kísérelnek meg ellene. Eddig azonban mindig visszatért. A kérdés, hogy Hszi folytatja-e, élénk vitákat generál, és a nyilvánosság előtt egyelőre semmi konkrét információ nem szivárgott ki. A Hszi-korszakról a kínaiak mindenképpen beszélni fognak, és ha nem következik be tragédia, akkor valószínűleg pozitív kontextusban. Hszi "Új Időszak" koncepciója kezdetben nem volt egyértelmű, hogy miben áll az újítás. Az alapja az volt, hogy a világban valószínűleg felerősödik az amerikai-kínai szembenállás, ami barátságtalanabb környezetet teremt a fejlődés számára. Ennek következtében egy önállóbb, de színvonalban versenyképes gazdasági-társadalmi struktúrát kell kialakítani, amely összhangban van a globális kihívásokkal – ideértve az Övezet és Út Kezdeményezést, a technológiai szuverenitást, a magas minőségű termelő erőket és a baráti viszonyt Oroszországgal. Mindazonáltal a belső és külső politikai játszmák még korántsem zárultak le.