Zelenszkij másfél éven át halogatta Ukrajna magyarországi nagykövetének kijelölését.
A lövészárok mélyéről érkezik az új ukrán nagykövet, ám csodákra nem érdemes számítani.
Ahogy már korábban említettük, Fegyir Sándor tanári pályafutása mellett jelentős tudományos elismeréseket is szerzett, hiszen a filozófia doktora. Egy időszakban Kárpátalja turisztikai hivatalát irányította, emellett Volodimir Zelenszkij pártjában is aktívan politizált regionális szinten. Kárpátalján született, és magyar gyökerei is vannak. A háború kitörését követően a média figyelme először arra terelődött, hogy Fegyir, aki a tanári hivatását nem hagyta hátra, önkéntes katona lévén a frontvonalból is tartotta óráit egyetemi diákjainak. "A lövészárkok professzorának" titulált férfiról hamarosan kiderült, hogy családi hátterében magyar örökség is fellelhető: édesapja magyar-szlovák, míg édesanyja ukrán-olasz származású.
Zelenszkij más nagyköveti kinevezésekről is döntött, Vaszil Gamjanint a Kongói Demokratikus Köztársaságba, Petro Beshtat Szlovéniába, Olga Nyicsenkót Litvániába, Julija Fedivet a Fülöp-szigetekre, Vjacseszlav Jacenyukot Ruandába delegálta nagykövetnek.
Az ukrán elnök felmentette Andrij Tarant Ukrajna szlovéniai, Pavel Rjabikint a kínai, Szerhij Korszunszkijt a japán, Petro Beszhtut a litvániai, Andrij Pravedniket a kenyai és ruandai részmunkaidős ukrán nagyköveti tisztségéből.
A Zn.ua értesülései alapján a közép-ázsiai országokban található nagykövetek szinte mindegyikét leváltják, csupán a tádzsikisztáni diplomáciai képviselet vezetője, Valerij Jevdokimov maradhat a posztján. Vjacseszlav Vojnarovszkij, aki jelenleg Krakkóban szolgál ukrán főkonzulként, Örményországba kerülhet. Olekszandr Necsitajlo, a külügyminisztérium negyedik területi főosztályának igazgatója Dél-Koreába helyezik át. Rosztyiszlav Tronyenko, aki korábban Brazíliában volt nagykövet, várhatóan Mozambikba utazik, míg Andrij Kaszjanov, a grúziai nagykövetség egykori tanácsadója Angolába távozik.