Több mint 20 éve járom a Szigetet, és bár sok minden átalakult az évek során, egy dolog mindig megmarad.

Változó világ ide, technológiai újítások oda, a Sziget örök. Utazz velünk egy világba, amit mindenki ismer - de még senki sem látott így. Ehhez segít most egy hamarosan mozikba kerülő film is.

Talán 15 éves lehettem, mikor először jártam a Szigeten. Azért volt ez akkora szám nekem, mert a szüleim valamilyen oknál fogva megengedték, hogy egyedül kimenjek - azt hiszem, az akkori baráti köröm nem igazán érdeklődött iránta -, pedig igazából akkoriban még Budapest utcáit se jártam túl ismerősen.

Akkor még nem - a később nekem egyre fontosabbá váló zenei felhozatal - miatt látogattam ki. Ebben azért is vagyok szinte száz százalékosan biztos, mert a szüleim egy feltétellel engedtek ki: ha az utolsó HÉV-vel még hazamegyek.

Mit is bizonyít ez a történet? Azt, hogy a Sziget fesztivál Óbudán található, én viszont a ráckevei HÉV-vel igyekeztem haza Szigetszentmiklósra. Ezért kénytelen voltam átszelni a várost, hogy elérjem a járatomat. A szülői engedékenységért pedig úgy próbáltam hálát adni, hogy inkább az izgalom fogott el (és akkor még az utazásszervező applikációk is a jövő zenéjének tűntek!), így egy órával a szükséges idő előtt léptem ki a Sziget kapuján. Ez azt jelentette, hogy le kellett mondanom az aznapi főfellépőről, a Massive Attack koncertjéről. Persze, ha jól emlékszem, hiszen már több mint 20 év telt el azóta.

Szóval nem a Massive Attack, és nem is az előtte fellépő Anima Sound System (rájuk emlékszem csak biztosan abból a napból), miatt mentem ki, hanem mert érdekelt, mi ez a dolog, ami elárasztja a híreket minden augusztusban, aminek minden egyes tévéreklámját hónapokig emlegette mindenki.

Az, ami igazán lenyűgözött, és ami – noha az idő múlásával én is változtam – ma is meghatározza a Sziget élményét számomra, az a szabadság, önfeledtség, nyitottság és sokszínűség, valamint a felszabadultság érzése. Ezt a különleges atmoszférát, amely 2003-ban és 2025-ben is érezhető, itthon, Magyarországon máshol nem igazán tapasztalhatja meg az ember.

Bár az égető napsugarak és a porfelhők néha megpróbálnak elriasztani - vagy éppen a bőséges eső utáni sárdagonyák -, minden évben változatlan lelkesedéssel lépek be a Szigetre. A „főutcán” haladva, a hatalmas sátor mellett, eljutok a Nagyszínpadig, ahol a zene már messziről hívogat. Az ott eltöltött pillanatok mindig varázslatosak, még ha a program ettől függetlenül változó is. Minden alkalommal új élményekkel gazdagodom, de az a sétálás sosem változik: a zene, a hangulat és a tömeg mind-mind maradandó emlékeket szőnek az életem szövetébe.

Maradandóbb, mint az első látogatásaim fejezetei, amelyek már a múlt homályába vesztek; most, hogy betöltöttem a 18. életévemet, és beléptem a legális alkoholfogyasztás világába.

Az évek során az ember fokozatosan hozzászokik, de sokáig lenyűgöző élmény volt tapasztalni, mennyi különböző országból érkeznek ide az emberek a Sziget miatt. A bulizás módja, a világra való gondolkodásuk mind-mind izgalmasan eltérő volt. Nemcsak a látogatók sokszínűsége, hanem a fellépők változatossága is lélegzetelállító volt, hiszen fiatalként nem sok helyen tapasztalhatja meg az ember ezt a gazdagságot. Olyan volt, mintha a Föld összes tájáról érkező emberek egy hatalmas, százezres mini közösséget alkottak volna egy hétre az Óbudai-szigeten. Ezt a miniállamot saját utcákkal, lakóövezetekkel, infrastruktúrával és boltokkal képzelhetjük el, ahol az emberek kapcsolatokat építenek, buliznak, és ha szükségük van rá, egymást segítik.

Az ámulatom azóta is töretlen, bár hiába próbálom a nagyszüleimnek elmesélni, milyen is a fesztiválélmény, ha nem a tévéhíradó keretein belül teszem. A modern infrastruktúra miatt már nem kell annyi port nyelnem, mint régen, és a megtakarított pénzemet sem a sárban hagyom, hiszen ma már a telefonommal intézem a vásárlásokat. Emlékszem, mennyire ellenálltak az emberek a készpénzmentes megoldásoknak, de aztán, mint egy varázsütésre, mindenki hozzászokott. Mostanra pedig a többség már el sem tudná képzelni, hogy készpénzzel bajlódjon, főleg nem az apró számolgatásával, ami miatt a sorban állás egy örökkévalóságnak tűnne, és így lehet, hogy a következő koncertre sem jutunk el időben.

Vagy, hogy ma már nem csak hogy nem kell valami viszonylag kietlen részre sietni, ahol ordibálva elmondjuk a barátainknak, éppen hol vagyunk (hogy egymásra is találjunk, szinte nulla az volt az esélye), hanem elég a cseten küldeni egy képet vagy pár sort erről, vagy megosztani a helyzetünket (hogy mennyire találunk ma rá a barátainkra inkább, mint régen, megoszlanak a vélemények, de attól is függ, a nap melyik szakaszán keressük egymást). Ahogy ma már egy, a fesztiválon szerzett baráttal is sokkal könnyebb fenntartani a kapcsolatot.

Ahogyan a világunk folyamatosan átalakul, úgy a fesztiválok világában is jelentős változások tapasztalhatók. Emlékszem, régen mennyire középpontban állt a civil szféra a fesztiválok programjában. Ma már úgy tűnik, hogy ezen a téren némileg elhalványult a figyelem, hiszen a Sziget látogatói többsége számára a sokszínűség, az elfogadás, a környezetvédelem és a fenntarthatóság értékei szinte magától értetődőek. Persze van még hova fejlődni - nem véletlen, hogy a fesztivál programjában még mindig helyet kapnak ezek a témák -, de a fiatalok körében már alapvetésnek számítanak az ilyen értékek.

És noha ezek alapvetőkké váltak, ugyanígy,

A mai világban egyre nagyobb jelentőséggel bírnak azok a helyszínek, mint például a fesztiválok, különösen a Sziget Fesztivál, amely a szabadság és boldogság megélésének szimbólumává vált. A Sziget különlegessége abban rejlik, hogy nem csupán zenés eseményeket kínál, hanem lehetőséget ad arra is, hogy a látogatók szabadon kifejezhessék érzéseiket és átélhessék ezeket másokkal együtt. Ez különösen fontos a digitális világban, ahol a kapcsolatok sokszor csupán virtuális formában léteznek. Itt, a Szigeten a közös élmények valódi kapcsolatokhoz vezetnek, és lehetőséget adnak arra, hogy a résztvevők a valóságban is találkozzanak és megosszák egymással a boldogság pillanatait.

Az egymás iránt érzett bizalom, érzékenység, az együtt érzés, mikor emberek, akik egymást nem is ismerik feltétlen, mélyen tudnak egymáshoz és önmagukhoz kapcsolódni, ez az, amit ma talán leginkább a fesztiválok tudnak megadni. Az emberek - nem csak a fiatalok - itt egyszerre érzik és mutatják meg egymásnak, milyen az a szabad világ, amiben élni szeretnének.

A JUNO11 célja, hogy ne csupán filmeket hozzon el a közönséghez, hanem olyan történeteket is bemutasson, amelyek az emberi létezés mélyebb rétegeit tárják fel. Ezek a narratívák reflektálnak a kockázatokra, az esendőségre és az igazságra, amelyek mindannyiunkat érintenek. Küldetésük, hogy segítsenek az embereknek abban, hogy intenzívebb kapcsolatot építsenek ki önmagukkal és másokkal. Arra törekednek, hogy támogassák a felelősségteljes és az emberi méltóságot tiszteletben tartó döntések meghozatalát.

A Sziget mindig is több akart lenni egy sima fesztiválnál, ahol egyik koncertet követ egy másik. Társadalmi példát és élményt akart és akar adni, és ez egy elég szép cél a mai világban. Ezek szimbólumává vált Magyarországon, és maradt a mai napig az, annak ellenére, hogy mennyit változott a világ, a látogatók, a technika, az elvárások. A fesztivál sem rest ezekért változni, hogy azt, amit elvárnak tőle, teljesíteni tudja.