Szomorú hír érkezett: a magyar tévés, aki kemoterápiás kezelése után egy éven át póthajjal szerepelt a képernyőn, mindössze 62 évet élt.
7 dolog, amit a minimalisták minden áldott nap kidobnak - ez a "kis szokás" megakadályozza a rendetlenség eluralkodását...
A gépen turisták és neves tévés, valamint rádiós személyiségek foglaltak helyet, mindannyian Moszkvába készültek. A szovjet főváros impozáns méretei különleges élményt ígértek. Itt a magyar, lengyel vagy csehszlovák utazók büszkén kihúzhatták magukat, átélve a szabadság izgalmát, hiszen megadatott számukra, hogy átléphetik a magyar határt. Az utasok azonban mit sem sejtettek arról, hogy az ő kis repülőgépük a lassú, de biztos végzet felé tart...
A repülő 1986. április 26-án szállt fel Ferihegyen. A turisták mellett a Magyar Televízió dolgozói is szép számmal foglaltak helyet az üléseken. Amolyan szolgálati út volt ez, Moszkvában nem csak a kikapcsolódás, a városnézés, hanem munka is várt rájuk. Az biztos, hogy ott volt az utasok között Knézy Jenő és Déri János is. A gép néhány órával a csernobili atomkatasztrófa, a szörnyűséges robbanás után repült át a térség felett - vagy inkább repült bele a radioaktív felhőbe. Az utazómagasság tizenkétezer méter volt, az erőműben történt első robbanás a radioaktív anyagot csaknem nyolc kilóméter magasságig repítette. A szél ráadásul ezt a gyilkos anyagot nyugat, észak-nyugat irányba fújta.
A gépen senki sem sejtette, mi készül. A lágy, diszkrét beszélgetések és az alkalmi nevetések végigkísérték az utazást Moszkváig. Azonban a szovjet fővárosban valami egészen szokatlan dolog történt: a repülő pontosan, mint a jól megtervezett órák, beparkolt, de az utasoknak nem engedték, hogy kiszálljanak. Megdöbbenve bámultak ki az ablakon, és értetlenül figyelték, ahogy biztonsági öltözékbe bújt, riasztó megjelenésű emberek vízfecskendőkkel takarítják a gépet. Senki sem közölte velük, mi zajlik, nem kaptak információt az atomreaktor robbanásáról, és arról sem, hogy a repülés során milyen közel kerültek a nukleáris katasztrófa epicentrumához. Évekkel később, mintha egy sötét árnyék követné őket, a Magyar Televízió munkatársai sorra hunytak el. Volt, aki felidézte, hogy Árkus József is ott tartózkodott a fedélzeten, míg mások azt állították, hogy három héttel később repült el Csernobil fölött. Egy azonban bizonyos: az ő élete is drámai fordulatokat hozott a jövőben.
Árkus József még gyerek volt, amikor szülei összecsomagoltak és meg sem álltak a fővárosig. Így aztán 1959-ben már újságírónak vallhatta magát, az Egyetemi Lapok főszerkesztője volt, később dolgozott a Magyar Rádiónál, majd 1966 és 1975 között a Népszabadságnál. Akkor még nem volt országosan ismert, csupán egy jó tollú, jó humorú, sajátos stílusú újságíró. Aztán 1976-ban minden megváltozott körülötte, merthogy a legendás Tabi László helyett ő lett a Ludas Matyi főszerkesztője. A Ludas afféle élclap volt, különleges karikatúrákkal, vitriolos humorral, látványos megoldásokkal és persze óvatos kritikával. Árkus 1990-ig irányította a népszerű újságot, majd a rendszerváltás után megalapították az Új Ludast és annak is ő lett a főszerkesztője.
Közben a Mikroszkóp Színpadnál is feladatokat vállalt, házi szerzőként tevékenykedett. Széleskörű tehetségét, íráskészségét és gazdag fantáziáját kihasználva, nevéhez fűződik például az újságíró bálokra kiadott, és a sok pikáns, meztelen nőket megörökítő fotókkal hódító Tollasbál. Azonban Árkus József neve leginkább a Parabolával kapcsolódik össze. Ez a műsor a Magyar Televízió egyik legkedveltebb produkciója volt, és Árkus 1972-ben foglalta el a műsorvezetői pozíciót, Varga József, a jellegzetes öblös hangú bemondó utódjaként. Eredetileg a Parabolát külpolitikai műsorként álmodták meg, azzal a szándékkal, hogy néhány színes hírt közvetítsenek Moszkvából és Varsóból, valamint bemutassanak néhány tüntetést Londonból és Párizsból, ezzel illusztrálva a burzsoázia diszkrét báját, mindezt néhány elvtársias monológ kíséretében.
