Szele Tamás: Körforgalom című műve izgalmas és mélyreható betekintést nyújt a körforgalmak világába, ahol a közlekedés nem csupán a járművek mozgásáról szól, hanem az emberek közötti interakciókról és a társadalmi dinamika összefonódásáról is. A körforgal
A washingtoni tárgyalások után egy rövid időre a „békeláz” hulláma söpört végig a világon, de mostanra a lelkesedés kezdi elveszíteni az élét. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a várakozásokkal ellentétben Putyin és Zelenszkij között nem várható béketárgyalás. Jelenleg úgy tűnik, hogy csupán egy ember maradt, aki hisz a trumpi béketeremtés lehetőségében, és ő nem más, mint Orbán Viktor. De még az ő hite sem tűnik igazán megingathatatlannak.
Másfelől viszont: vajon mi is zajlott le az elmúlt héten, ha nem egyfajta béketárgyalás előkészítése? Ivan Preobrazsenszkij részletes elemzést közölt erről a The Insiderben. Nevével ellentétben ő nem gárdaezred, hanem a politológia kandidátusa, valamint Közép- és Kelet-Európa szakértője. Az alábbiakban ismertetem az írását, saját megjegyzéseimmel kiegészítve, amelyeket szokás szerint csillaggal jelölök az adott bekezdések végén.
Augusztus 22-én Donald Trump az Ovális Irodában tartott sajtótájékoztatóján ismét a széleskörű szankciók lehetőségéről beszélt Oroszországgal szemben. Megjegyezte, hogy az Egyesült Államok akár teljes egészében is kivonulhat a tárgyalási folyamatból. Ez nem az első alkalom, hogy az amerikai elnök hirtelen váltásokat eszközöl politikai álláspontjában. Trump és Putyin alaszkai találkozója előtt aggodalommal telt a nemzetközi színtér: sokan attól tartottak, hogy Ukrajna elhagyja védelmét, Trump legitimálja az orosz vezetőt, és feloldják az Oroszország ellen hozott szankciókat, míg Európa háttérbe szorul a tárgyalások során. Ezt követően zajlott le egy csúcstalálkozó Zelenszkij és európai vezetők részvételével, ahol Trump bejelentette, hogy előkészítik a kijevi és moszkvai vezetők közötti tárgyalásokat, és az orosz fél váratlan engedményeiről is szó esett. Végül a Kreml világossá tette, hogy félreértették őket, Putyin nem tervezi a távozást, míg Trump Kijev ellentámadásának jogosságáról értekezik. A tárgyalások most ismét zsákutcába jutottak – talán véglegesen.
Természetesen! Íme egy egyedi válasz a javaslatra: "Kedves [Név], Köszönöm szépen a javaslatodat! Nagyon értékelem, hogy időt szántál arra, hogy megosszd velem az ötletedet. Számomra igazán inspiráló, és úgy érzem, hogy van benne potenciál. Szeretném alaposabban átgondolni, és esetleg néhány további részletet is megbeszélni veled. Mikor lenne neked alkalmas, hogy folytassuk a beszélgetést? Üdvözlettel, [Név]" Ha más stílusban vagy hangnemben szeretnéd, csak szólj!
Donald Trump és Volodimir Zelenszkij washingtoni találkozója, amelyhez később csatlakozott a francia és a finn elnök, a brit, a német és az olasz miniszterelnök, a NATO főtitkára és az Európai Bizottság elnöke, váratlanul sikeresen zárult. Az ukrán elnök nem ment bele az úgynevezett területcserébe, vagyis nem volt hajlandó jogilag elismerni Oroszország szuverenitását az elfoglalt területek egyetlen része felett sem. Trump nagyon barátságosan viselkedett, bár mindenkit siettetett, biztosítva partnereit arról, hogy a közeljövőben már egy négyszemközti találkozót szervez Zelenszkij és Putyin között, amelyet háromoldalú tárgyalások követnek, ahol ő közvetítőként kíván fellépni, majd később talán egy európai részvétellel zajló csúcstalálkozóra is sor kerül. Az amerikai elnök nem mondott le az Ukrajnának szánt fegyverszállításokról, bár leszögezte, hogy azok a NATO-n keresztül és Európa költségére fognak történni.
A találkozó során Trumpnak sikerült kapcsolatba lépnie Putyinnal is, aki az amerikai vezető szerint megerősítette, hogy nyitott a tárgyalásokra. Állítólag ragaszkodik ahhoz, hogy Zelenszkijjel négyszemközt találkozzon. Trump emellett azt is hangsúlyozta, hogy Putyin nem ellenzi a javaslatot, miszerint a harcok lezárultával európai békefenntartókat küldjenek Ukrajnába.
Később napvilágot látott, hogy az amerikai elnök, Donald Trump, állítólag telefonos beszélgetést folytatott Orbán Viktorral, a magyar miniszterelnökkel, hogy tisztázza, miért gátolja Ukrajna felvételét az Európai Unióba. Sokan úgy értelmezték ezt a lépést, mintha Trump azt javasolta volna, hogy Orbán lépjen vissza, és ne akadályozza Ukrajna integrációját, amely szorosabb kapcsolatokat alakíthatna ki Kijev és Európa között. Ez a lépés mentesítené az Egyesült Államokat a háborús felelősség alól, valamint a jövőbeni béketárgyalások terhe alól is.
Erről később részletesebben is kitérek, de Preobrazsenszkij láthatóan vagy nem ismerte meg Szijjártó Péter telefonhívásra vonatkozó cáfolatát, vagy egyszerűen nem hisz neki – ami talán a valószínűbb forgatókönyv. Mindenesetre nem meglepő, hogy zavarodott, hiszen mi magunk is csak találgatjuk, miért kellett ezt a furcsa cirkuszt rendezni, pedig itt vagyunk a helyszínen, Magyarországon.
A 2025 augusztusában kialakult bonyolult helyzet gyanúsan kedvezőnek tűnt. Nem meglepő, hogy a washingtoni találkozó után az optimisták által festett derűs jövőkép gyorsan szétesett, mint egy rosszul összerakott kirakós játék. Putyin továbbra is telefonálgatott, és dicsekedett a Trumppal folytatott tárgyalásokról külföldi partnereinek, kivéve Kína vezetőjét, Hszi Csin-pinget. Eközben az orosz hadsereg már ismételten nekilátott, vagy inkább folytatta a támadásokat Ukrajna békés városai ellen. A helyzet csúcspontját a korábban szinte érintetlen Nyugat-Ukrajna bombázása jelentette, érintve nemcsak Lvivet, hanem Munkácsot is, amely az ukrajnai városok közül a "legmagyarabb" település. A bombázás során az orosz rakéták egy amerikai vállalatot is eltaláltak, és az ukrán hatóságok szerint a találat nem volt véletlen.
*Nos, akár véletlen volt a gyár eltalálása, akár nem (maga a támadás nem lehetett tévedés következménye), de a magyar kormány reakciója a történtekre mindenképpen kritikán aluli volt. Ha ezt összevetjük a tegnap megjelent állítólagos és meglehetősen zagyva Orbán-Trump üzenetváltással, kezd még érthetetlenebbé válni a helyzet, még akkor is, ha tudjuk, hogy Orbán ezt az üzenetet Munkács megtámadása előtt küldte el - ezzel együtt azt a hatást kelti a történet, mintha a magyar kormányfőnek fontosabb volna egy orosz vezeték, mint a kárpátaljai magyar életek. Nem állítom, hogy ez így is van, azt állítom, hogy ilyen hatást keltenek az események a közvéleményben.
Néhány órával később Putyin és Szergej Lavrov, az orosz külügyminiszter, világosan kifejtették, hol hibáztak az amerikaiak. Először is, Oroszország határozottan ellenzi, hogy európai katonák, még békefenntartói szerepben is, jelen legyenek Ukrajnában. Ha békefenntartásra van szükség, inkább a kínaiakat vagy az indiaiakat hívják, végső esetben a brazilokat, de a franciák és az angolok kizártak. Másodszor, a Kreml úgy véli, hogy korai Putyin és Zelenszkij találkozójáról beszélni – az előkészítéshez még hosszú idő szükséges, és lehet, hogy egyáltalán nem megvalósítható. Végül Moszkva ismét hangsúlyozta, hogy az ukrán vezetés „illegitim”, és Zelenszkij „továbbra sem tekinthető elnöknek”.
Ez az álláspont nagyon kényelmes a Kreml számára. Az utolsó tézis ráadásul lehetővé teszi, hogy bármilyen megállapodást elhalasszanak az ukrajnai választásokig, amelyek az ország törvényei szerint csak a hadműveletek befejezése után tarthatók meg.*
Az orosz érvrendszer és vitakultúra sajátos jellemzőkkel bír, amelyek lényege abban rejlik, hogy Oroszország, mint egyfajta sziget, csak saját határain belül létezik. Valójában azonban a világ minden irányban körülöleli, hiszen a földgolyó egy zárt egységet alkot. Ez a mentalitás a moziban is megmutatkozik: a néző ott foglal helyet, ahol csak szeretne, függetlenül a megszokott normáktól.
Csak hármasban, együtt, egy különleges kötelékben. Három ember, három érzelem, egy közös élmény. Az ilyen pillanatokban a világ elmosódik, és csak mi maradunk, összefonódva a barátság szálain. Az élet szép, amikor hárman osztozunk a nevetésen, a titkokon és a kalandokon. Ilyenkor minden egyes másodperc értékessé válik, és a hármasunk ereje mindent legyőz.
Donald Trump bejelentette, hogy nem kíván részt venni Putyin és Zelenszkij első találkozóján. Ez érthető lépés, hiszen az elnök célja, hogy ilyen formában megállapodásokat kényszerítsen ki tőlük – bármilyen aláírandó dokumentumot, amely legitimálhatja az amerikai álláspontot. Ezzel a húzással Trump gyakorlatilag kiszállhat az ukrajnai konfliktus rendezéséből, a felelősséget pedig Európára háríthatja. Európa már eddig is biztonsági garanciák kidolgozásába kezdett (amelyek szerint az Egyesült Államok legfeljebb annyira járulhat hozzá, hogy "lezárja" Ukrajna légterét, és ez csupán elméleti lehetőség), miközben az új fegyverszállítmányok költségeit is fedezi az ukrán hadsereg számára.
Ha csupán egy feltételes megállapodás születik – akár egy teljesen üres szándéknyilatkozat formájában a további tárgyalásokra vonatkozóan –, az amerikai elnök könnyedén bejelentheti az amerikai politikai establishmentnek és választóinak, hogy sikeresen kezelte a helyzetet, így moshatja kezeit, miközben megőrzi a "nagy béketeremtő" imázsát. Végül is, a lényegi tárgyalások elindultak, és jelenleg ennél többre nem is lehet vágyakozni.
Röviden összefoglalva: csupán látszatintézkedések zajlanak, a tárgyalások pusztán a forma kedvéért történnek, minden csupán díszlet, a színpadon semmi sem autentikus.
Donald Trump a klasszikus diplomáciát személyes találkozókkal váltotta fel Háromoldalú találkozó esetén Trumpnak esélye sem lenne arra, hogy egyszerű közvetítő maradjon. Az ukrán és az orosz vezetők egyértelműen nem érkeznek majd a találkozóra egyértelmű tárgyalási álláspont nélkül. Putyin minden bizonnyal hivatkozni fog korábbi megállapodásaikra. Végül a találkozó valószínűleg ugyanolyan "gyümölcsöző" lesz, mint az alaszkai tárgyalások az orosz diktátorral. Trump siet, ezért Putyint és Zelenszkijt "egy szobába" akarja terelni, ahogy ő fogalmaz. Úgy tűnik, még mindig nem tudta elfogadni, hogy erre egyelőre nincs semmi esély.
Nincs okunk kétségbe vonni, hogy van alternatíva - Trump maga hívta fel a figyelmet erre, amikor azt mondta, hogy Ukrajnának aktívan támadnia kellene. Azonban nemcsak az amerikai vezetés, hanem Ukrajna európai szövetségesei sem igazán mutatnak hajlandóságot ennek komoly támogatására. Putyin úgy tűnik, hogy Alaszka elvesztése után arra a következtetésre jutott, hogy az amerikai kormányt szinte korlátlanul manipulálhatja. A jelenlegi helyzetben a legfőbb célja az, hogy minél előbb változásokat érjen el a harctéren, és hogy megfélemlítse az ukránokat, hogy amikor elérkezik a tárgyalások ideje, azok "fegyveres őrök felügyelete alatt" zajlanak.
Eltérő célok, eltérő eszközök.
Fontos megjegyezni, hogy a Trump-féle tárgyalások nem pusztán a személyes találkozókra támaszkodnak, hanem az informális jelzések is jelentős szerepet játszanak. Ilyenek például Trump bejegyzései a Truth Social nevű közösségi platformon, valamint Dmitrij Medvegyev posztjai az X-en. Érdekes megfigyelni, hogy Putyin a közelmúltban az amerikai vezetővel való találkozója után mindenkit felhívott, hogy tájékoztassa őket az eredményekről, de furcsa módon Kína vezetőjét, Hszi Csin-pinget figyelmen kívül hagyta. Sokan Hszi-t Oroszország legfontosabb szövetségesének és Trump egyik legfőbb potenciális ellenfelének tartják, különösen, mivel az Egyesült Államok éppen komoly tárgyalásokat folytat Kínával a vámtarifák ügyében.
Trump viszont hirtelen felhívta a magyar miniszterelnököt, Orbán Viktort. Mi történt?
Miért kellett az amerikai elnöknek megkérdeznie ezt az oroszbarát politikust, hogy minek blokkolja Ukrajna EU-csatlakozását? Lehetséges, hogy Trump, miután keményen elutasította Kijev NATO-tagságát, az Európai Uniós tagságot akarja felajánlani cserébe? Sok komoly médium, mint a Bloomberg és a Reuters, az úgynevezett "Ukrajna-tárgyalások" fél éve alatt Trump, majd Putyin köréhez tartozó névtelen "források" eszközévé vált, amelyek gyakran egymásnak ellentmondó pletykákat szivárogtatnak ki rajtuk keresztül, amelyek most a "tárgyaló felek álláspontját" helyettesítik.* Ugyanakkor a közvéleményt biztosítják arról, hogy zárt ajtók mögött komoly munka folyik... De aztán kiderül, hogy ez a Trump és Putyin közötti esti telefonhívásokra korlátozódik, vagy az amerikai alelnök, Vance vicceire Vlagyimir Zelenszkij öltönyéről. Ez a rendkívül leegyszerűsített stílus természetesen hatással van magára a tárgyalási folyamatra is.
*Nos, ez jelenthet mág rosszabbat is, mint amit Preobrazsenszkij feltételez: jelesül azt, hogy az azóta letagadott telefonhívás története, az eset kiszivárogtatása valamelyik érdekelt fél - orosz vagy amerikai - (dez)információs művelete volt, éspedig nem Orbán Viktor érdekében, hanem ellenkezőleg. Hiszen ha a hívás tényét valódinak fogadjuk el, akkor így, választási kampány idején az támogatná Orbán pozícióját, hiszen azt sugallja: a magyar miniszterelnök akkora koponya, hogy még az amerikai államfő is őt hívogatja tanácsért. Azonban, mivel a hívás tényét Budapest tagadja (bizonyára a felelősség elkerülése miatt, vagy azért, mert tényleg nem került rá sor), nem használ Orbánnak a sztori, hanem árt. Ezek szerint vagy az oroszok, vagy az amerikaiak barátsága álságos és színlelt az ő irányában. Elképzelem a korpulens magyar kormányfőt, amint ábrándos tekintettel tépkedi egy margaréta szirmait: "Szeret, nem szeret, szívből, színből, igazán..."
A kölcsönös bizalmatlanság szövevényes hálója
Mi marad a végén? Az európai politikai elit köreiben terjedő információk szerint a Trump által képviselt oroszországi megállapodás esélyeit nem látják túl rózsásnak, de az erőfeszítéseit mégis támogatják, bízva abban, hogy Putyin végül csalódást okoz. Az ukrán hatóságok viszont nem hajlandók lemondani az általuk birtokolt területekről; számukra valós, nem csupán papíron létező biztonsági garanciákra van szükségük, és sürgetik a tűzszünet mielőbbi megkötését is. Volodimir Zelenszkij ugyanakkor csak látszólag támogatja Trump elképzeléseit, hiszen számára elsődleges szempont, hogy „ne ő legyen az első, aki hátrál”. Az ukránok nem akarják, hogy ők legyenek azok, akik megszakítják a tárgyalásokat Putyinnal; ezt inkább az orosz elnöknek kellene megtennie. Mindeközben Zelenszkij folyamatosan kénytelen figyelni az amerikai elnök kiszámíthatatlan lépéseire is.
A Kreml végső soron kétségeket táplál az európai országok hitelességével kapcsolatban. Úgy vélik, hogy Trump nem hajlandó jelentős nyomást gyakorolni Oroszországra, és Zelenszkijt nyíltan nem tekintik olyan vezetőnek, akivel érdemes lenne tárgyalni.
Így kiderül, hogy Trumpon és talán az adminisztrációjának egy részén kívül szinte senki sem hisz a jelenlegi tárgyalások sikerében. Ahogyan abban sem, hogy hamarosan találkozóra kerül sor Putyin és Zelenszkij között.
Nos, itt tartunk tehát: valóban igaz, hogy a béketárgyalásokhoz két fél szükséges, míg a háborúhoz elegendő egy agresszív fél is. A Kreml pedig éppen olyan, mint egy szikla, nem mutatja a béke iránti hajlandóság jeleit. Így tehát a béke hirtelen beköszöntésére nem érdemes számítani. A jelenlegi tárgyalássorozat csupán egy örvény a békéhez vezető úton, amelynek kijárata sehol sincs. A harcok továbbra is folytatódnak.
