A Ferrari drámai átalakulásra készül, ami új utakat nyithat a siker felé. Vajon ez a merész lépés elhozza a várva várt gyümölcsöket?

A Ferrari állítólag nemcsak főnököt, hanem bázist is váltana, a legendás olasz csapat is beállhat a sorba egy új, angliai központtal.
Bár annak idején, bő egy évszázada Franciaországban indult, majd évtizedekig komoly olasz és német részvétellel zajlott az országúti/zárt pályás gyorsasági autóversenyzés, az 1960-as évekre a Forma-1-es világbajnokságban vezető szerepbe kerültek a brit (központú) alakulatok.
Ez az időszak alatt még inkább megerősödött a helyzet, hiszen a tíz aktív egységből tavalyig hét működött, idén pedig, a faenzai Racing Bulls lépése nyomán, már nyolc alakulat rendelkezik saját (akár kiegészítő) bázissal a közép-angliai térségben. Ráadásul a jövő évtől érkező amerikai Cadillac is bázist létesít Banburyben.
A Ferrari mindig is küzdött a kizárólagos olaszországi jelenlétből adódó hátrányokkal. Adrian Newey, a neves tervező, már évekkel ezelőtt elutasította a maranellói ajánlatot, és nemrégiben is hasonlóan döntött. Emellett a "szürke eminenciások" is hasonló indokok miatt távol maradnak, ami végső soron nemcsak a szakmai tudást csökkenti, hanem a csapat versenyképességét is gyengíti.
Bár már sokat hallottunk arról, hogy Frederic Vasseur, aki a csapatfőnöki pozícióját a harmadik szezonjában tölti, bizony nehéz helyzetben van a csapat újabb ígéretes, de eredményeket nem hozó szereplése miatt, Nico Rosberg, a 2016-os világbajnok, nemrég egy figyelemre méltó információt osztott meg. Rosberg szerint a csapat részleges költözése is a jövőbeli terveik között szerepel.
"Nos, van némi rálátásom a Ferrari belső működésére, és egyértelmű, hogy a teljesítmény szempontjából nem érnek fel a brit csapatok, mint például a Mercedes, amely Brackley-ben és Brixworth-ben dolgozik, még a német identitásuk ellenére is. Látható, hogy az ottani kultúra és az, hogy Olaszországban tevékenykednek, csak bonyolítja a helyzetüket" - nyilatkozta a korábbi Williams- és Mercedes-pilóta.
"A Ferrarinál túl sok a döntéshozó, Lewis [Hamilton] sem tudja, ki az, aki valóban azt teszi, amiről beszéltek, ki az, aki nem, és utólag még panaszkodni is fog az illető. De hallottam ilyen-olyan ötletekről, úgy tudom, a Ferrarinál gondolkodnak egy egyesült királyságbeli helyszín megnyitásáról, hiszen ott dobog a Forma-1-es világ szíve. Én ezt hallottam."
Rosberg hozzátette, hogy persze az angol bázisnak is meglehetnek a maga nehézségei: