Orbán Balázs pozitív jövőképet fest | Demokrata


A cikk e-mailben való megosztásához kérjük, kattintson az alábbi linkre, vagy másolja ki és küldje el ezt az URL-t: https://demokrata.hu/magyarorszag/orban-balazs-optimista-931153/

Orbán Balázs az interjú során hangsúlyozta, hogy az orosz-ukrán háború kitörése óta a kormány egyik legfőbb célja a fegyveres összecsapásokból való távolmaradás, valamint a konfliktus következményeként jelentkező kedvezőtlen hatások csökkentése volt.

-- hangsúlyozta.

Hozzátette: megszűnt a háborús infláció, egyensúlyba került a költségvetés, és elindult a bérnövekedés. Hangsúlyozta, hogy Európában egyedül hazánknak sikerült mindez, "mi kinn vagyunk a vízből, más országok pedig éppen elsüllyednek".

Szerinte "amíg mások csupán a túlélésért küzdenek, addig mi már lelkesen vázoljuk az új stratégiánk irányvonalát."

A forint válságával kapcsolatban fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az Amerikában történő események hatnak az eurózónára, és azokra a valutákra is, amelyek az eurózóna szomszédságában léteznek; így a hazai fizetőeszköz sorsa is a világpolitikai helyzettől függ, a jegybank feladata pedig az, hogy az ingadozásokra odafigyeljen.

-- jelezte.

Ígérete szerint 2025-ben "elképesztő méretű beruházások indulnak el mind mennyiségben, mind nagyságrendben, a legkülönbözőbb területeken: infrastruktúra-fejlesztés, magasépítés, mélyépítés, intézményépítés, intézményfejlesztések. Az ehhez szükséges állami forrásokat beterveztük a jövő évi költségvetésbe, összesen több mint 300 új beruházás indul, amelyek összege meghaladja a 8100 milliárd forintot."

A politikus sajátos nézőpontból szemléli a helyzetet,

A kormány sikerességének kulcsát a konnektivitásban látja.

-- előre látta.

A kabinet egyik legfontosabb feladatának a reálbérnövekedés magas szinten tartását és a fiatalok lakhatáshoz jutásának megsegítését, illetve a hazai kkv-szektor megerősítését tartja. Úgy látja, Amerika Donald Trumppal az élén elkötelezett abban, hogy lezárja az orosz-ukrán háborút. Hozzátette:

"A magyar kormány álláspontja magyarbarát pozíció -- nem oroszbarát vagy ukránbarát. Azt javasoljuk, hogy a háborús politikát békeretorikára és békepolitikára kell cserélni. Ezt javasoljuk az Európai Uniónak és a háborút vívó két félnek is" -- hangsúlyozta.

Az illegális migrációval kapcsolatban így nyilatkozott: "A magyar kormány a bevándorlásban elsődlegesen társadalmi problémát lát, nem gazdasági kérdésként kezeli az ügyet. Úgy gondoljuk, hogy a multikulturális társadalom kialakulása, ami felé több nyugat-európai ország elindult, hosszú távon versenyhátrányt jelent majd számukra.

Related posts