Nem hagyják a sorsra, jogi védelmet biztosítanak a Digitális Polgári Kör fogalmának megóvása érdekében.

Mostantól jogi oltalmat élveznek a Digitális Polgári Körök: a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának weboldalán ugyanis megjelent, hogy a kifejezésre nemzeti védjegybejelentés érkezett, éppen szombaton, Orbán Viktor tusványosi beszédének napján – számol be róla az Mfor.
A bejelentést a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. intézi.
Partos Bence pszichológus-üzletember július 8-án hivatalosan is bejegyezte új vállalkozását.
A Fidesz-közelinek tartott Partos Bence alapítója a Transzparens Újságírásért Alapítványnak is, sőt, korábban a Mandiner főszerkesztő-helyettese is volt.
Partos nevét - tévesen Bartosként - a közvélemény szélesebb köre akkor ismerhette meg, amikor július 8-án Magyar Péter Tisza-elnök közzétett egy titokzatos feljegyzést. Ez a dokumentum állítólag Rogán Antal kormányzati kommunikációért felelős miniszter egyik megbeszélésén készült. Lapunk előzőleg megkereste a Rogán vezetése alatt álló Miniszterelnöki Kabinetirodát, hogy tisztázza, valóban a tárcavezetőhöz köthető-e az érintett jegyzőkönyv. Választ azonban nem kaptunk.