"Külföldi hangok határozzák meg, hogy kik vagyunk, hogyan éljünk, és miben találjunk hitet?" – Ezt a kérdést vetettük fel, miután megtekintettük a Stúdió K Stuart Mária című előadását.


Az előadás tele van rejtett utalásokkal: az elszánt Stuart hívek Párizsból kapják a felkészítést a király meggyilkolására.

"Aki szerint a politikának nincs helye a színházban, az nem ismeri a színháztörténetet"

- nyilatkozta három esztendeje a legígéretesebb pályakezdő díját éppen elnyerő színész és rendező, Nagy Péter István. Ars poeticájának is felfogható kijelentését ezúttal a Stúdió K minapi bemutatójának vendégrendezőjeként nyomatékosította.

Schiller szomorújátéka, amely 1800-ban született, 1846-os ősbemutatója óta több mint ötven alkalommal került magyar színpadra. A kritikusok szerint a Stuart Mária valóban emlékezetes előadásai akkor születtek, amikor a címszereplő és lefejeztetője, Angliai Erzsébet szerepében két kiemelkedő tehetség találkozott. A színháztörténet megörökítette például 1921 legendás csatáját, amikor Jászai Mari és Márkus Emília vívtak élet-halál harcot a színpadon, amelyet sokan dívacivakodásként is emlegettek. Hasonló, szenzációt keltő előadások zajlottak 1969-ben Mezei Mária és Váradi Hédi, valamint 2005-ben Eszenyi Enikő és Börcsök Enikő között, mindegyikük párbaja vibráló feszültséget teremtett, amely meghatározta a korszak színházi életét.

Related posts