Jámbor András visszavonult, és nem mer nekivágni a választási megmérettetésnek.

A többszörös botrányok árnyékában továbbra is aktívan tevékenykedő Jámbor András, a szélsőbaloldali újkommunista Szikra Mozgalom társelnöke, meglepő lépésre szánta el magát: bejelentette, hogy mégsem indul a 2026-os választáson, ezzel szembemenve korábbi ígéreteivel. A Józsefvárost és Ferencvárost képviselni kívánó baloldali politikus nemrégiben megpróbálta megakadályozni a lakosok számára kedvező NKE-fejlesztést, ám erőfeszítései a közvélemény hergelésével és félelemkeltéssel együtt is kudarcot vallottak.
Mint ahogyan a Metropol korábban megírta, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem bővítése több szempontból előnyös a kerület lakosainak. Ugyanakkor Jámbor András Pikó András polgármesterrel együtt már tavaly igyekezett megvezetni a lakosságot azzal, hogy kilátásba helyezte, ezzel a beruházással ők csak veszthetnek, lakhatásukat az állam, mint beruházó csak veszélyeztetné. Többeknek végig nyilvánvaló volt, hogy őket csak az önkormányzati választásokon való szereplés, a szavazatok száma motiválta, nem pedig a kerület állapotának rendbetétele. Mostanra azonban a józsefvárosiak átlátnak a szitán, amit Jámbor a saját bőrén érezhetett.
- olvasható a Józsefvárosi Fidesz Facebook oldalán. Úgy tűnik, hogy Józsefváros baloldali frakciója ezúttal olyan kérdésbe keveredett, amely véglegesen megingatta a kerület lakóinak bizalmát. A bizalomvesztés hátterében nemcsak a korábbi botrányok állnak, hanem a be nem tartott ígéretek sorozata is.
- nyilatkozta lapunknak Vörös Tamás, a józsefvárosi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője. A kormánypárti politikus egy nyílt levélben hívta fel Jámbor András és Pikó András polgármester figyelmét arra, hogy a tétlenségnek következményei lesznek.