Harold James kifejezi, hogy az atomhatalmi státuszú európai országok játszhatnak kulcsszerepet Ukrajna békéjének megteremtésében, ahelyett, hogy a figyelem Donald Trumpra irányulna. Az európai hatalmak diplomáciai befolyásuk révén hozzájárulhatnak a konfl

Ez itt az "On the Other Hand" rovat, ahol a Portfolio véleményekkel foglalkozik. A cikkek a szerzők saját nézőpontját tükrözik, ami nem mindig egyezik meg a Portfolio szerkesztőségének véleményével. Amennyiben szeretné megosztani gondolatait a témával kapcsolatban, kérjük, küldje el írását a [email protected] e-mail címre. A megjelent írásokat itt találja meg.

Itt az idő, hogy alaposan átgondoljuk ezeket a lehetőségeket. A héten Brüsszelben, az Ukrajnával foglalkozó védelmi kapcsolattartó csoport ülésén Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter beszéde alapján úgy tűnik, hogy éppen most mondott le olyan kulcsfontosságú témákról, amelyekről tárgyalások folytathattak volna. Mielőtt a tárgyalások megkezdődtek volna, az Egyesült Államok világossá tette, hogy egy esetleges megállapodás keretében Ukrajnának területi veszteségeket kellene elkönyvelnie, és elvetette Ukrajna NATO-csatlakozásának lehetőségét. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy Trump euforikus posztja a közösségi médiában, melyben arról számolt be, hogy beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, közvetlenül ezeket a megjegyzéseket követően jelent meg.

Mivel az ukrajnai háborúban mindkét fél a kimerültség szélén egyensúlyozik, érdemes elgondolkodni azon, hogy...

A tartós béke elérésének lehetőségei akkor is fennállnak, ha az egyik fél nem hajlandó teljes mértékben megadni magát. Ilyen helyzetben a következő megoldások segíthetnek: 1. **Tárgyalások**: Az érintett felek közötti folyamatos, nyitott párbeszéd elengedhetetlen. Az őszinte kommunikáció és a kölcsönös megértés növelheti a bizalmat és hozzájárulhat a konfliktus békés rendezéséhez. 2. **Kompromisszumok keresése**: A feleknek hajlandónak kell lenniük arra, hogy bizonyos engedményeket tegyenek a saját álláspontjukból, ezzel is elősegítve a közös megoldások megtalálását. 3. **Külső közvetítők bevonása**: Semleges harmadik fél, mint például nemzetközi szervezetek vagy más országok, segíthetnek a tárgyalások lebonyolításában és a feszültségek csökkentésében. 4. **Gazdasági és politikai együttműködés**: A közös érdekeken alapuló együttműködés, mint például kereskedelmi megállapodások vagy közös fejlesztési projektek, hozzájárulhat a feszültségek enyhítéséhez és a bizalom fokozásához. 5. **Hosszú távú stratégiák kidolgozása**: A feleknek célszerű hosszú távú terveket készíteniük a béke fenntartására, beleértve az oktatási és kulturális programokat, amelyek elősegítik a különböző csoportok közötti megértést. 6. **Békefenntartó erők telepítése**: Nemzetközi békefenntartó erők alkalmazása segíthet a helyzet stabilizálásában és a konfliktus eszkalálódásának megakadályozásában. Ezek a lehetőségek együttese hozzájárulhat ahhoz, hogy a felek megtalálják a közös nevezőt, és egy tartós béke irányába lépjenek, még akkor is, ha az egyik fél nem hajlandó a teljes kapitulációra.

A Trump által preferált stratégia azonban nem hoz eredményt. A tartós és valódi megoldás kulcsa a háború mögötti okok felszámolásában rejlik. De vajon mik is ezek az okok?

A történelem tele van szokatlan ellentmondásokkal, és éppen a Müncheni Biztonsági Konferencia előtt bontakozott ki a legújabb békekezdeményezések sora. Ez a fórum mindössze néhány száz méterre helyezkedik el attól a helyszíntől, ahol a modern történelem egyik legnehezebb béketeremtési kísérlete zajlott. 1938-ban Adolf Hitler itt tudta meggyőzni Nagy-Britanniát és Franciaországot, hogy nem a náci Németország a felelős a kontinens feszültségeiért, hanem Csehszlovákia. Az irónia nem csupán a történelem, hanem a jelen eseményeiben is megjelenik, ahogy újra és újra keresünk megoldásokat a régóta fennálló problémákra.

Egy hónapon át tartó válságdiplomácia után a brit, francia és olasz vezetők a müncheni Führerbauban, vagyis a Führer hivatalos rezidenciájában ült össze Hitlerrel. E találkozó célja az volt, hogy olyan politikai megoldást találjanak, amely Csehszlovákiát megfosztotta a náci propaganda által felerősített, jelentős németajkú lakossággal bíró Szudéta-vidéktől, egy nyugat-csehországi területtől.

Bár a békemegállapodásokat gyakran a háború borzalmainak elkerülése vezérli, azok gyakran új konfliktusokat is generálnak.

Neville Chamberlain miniszterelnök 1938. szeptember 27-én a brit néphez intézett rádióbeszédében így elmélkedett: "Milyen szörnyű, fantasztikus és hihetetlen, hogy itt lövészárkokat ásunk, és gázálarcokat próbálunk fel, mert egy távoli országban civakodnak egymással olyan emberek, akikről semmit sem tudunk." Egy év múlva a britek gázálarcot hordtak, és védműveket építettek.

Franciaországban 1938 és 1939 között a béke megőrzésének szelleme bontakozott ki, különösen a Danzig körüli feszültségek kapcsán. Ekkoriban sokan feltették a kérdést: "Megér-e Danzigért meghalni?" Aki azt hitte, hogy a diplomáciai ügyességgel elkerülhető a háború, az hamarosan kénytelen volt szembesülni a valósággal, és végül sokan az életüket adták Franciaország védelmében.

A sikertelen békekötés nyelvezete ismerős mintát követ.

Utólag belegondolva, az igazi diadal az lett volna, ha a konfliktust befagyasztják, amíg valódi megoldást nem sikerül kidolgozni. Ez akár évtizedekig is eltarthatott volna, mint a háború utáni Németországban, vagy még tovább, mint ahogy azt látjuk a Koreai-félszigeten az 1953-as fegyverszünet óta. Elképzelhető, hogy bekövetkezik egy fokozatos enyhülés, mint ahogyan az Kelet- és Nyugat-Németország közötti kapcsolatrendszerben történt, de az is lehet, hogy nem. Akárhogy is, Nyugat-Németország és Dél-Korea egyaránt biztonságban maradt a harcok beszüntetése után, mert a Nyugat hidegháborús elrettentési keretrendszere védte e két országot.

Hasonlóképpen, a hatékony elrettentés elengedhetetlen ahhoz, hogy az ukrajnai konfliktus valóban megoldódjon, és Oroszország ne tudja kihasználni a befagyasztott állapotot arra, hogy fokozza katonai erejét, amíg végül egy visszautasíthatatlan támadást nem indíthat.

A hidegháború időszakában az elrettentés eszközeként a kölcsönös megsemmisítéssel való fenyegetés szolgált. Ez a stratégiához hasonló mechanizmus talán most is új lehetőségeket kínálhat a konfliktusok kezelésére.

Franciaország és az Egyesült Királyság, mint az Egyesült Államokkal és Oroszországgal együtt az 1994-es Budapesti Memorandum aláírói, potenciálisan új lehetőségeket kereshetnek. Ebben a megállapodásban Ukrajna vállalta, hogy lemond a Szovjetuniótól örökölt több mint 1700 nukleáris fegyverről, cserébe a másik négy ország ígéretéért, hogy megőrzik Ukrajna területi integritását. A helyzet jelenlegi alakulása lehetőséget ad arra, hogy Franciaország, az Egyesült Királyság, vagy akár mindkettő, nukleáris fegyvereket biztosítson Ukrajnának, ezzel is erősítve védelmét az orosz agresszióval szemben, valamint más sebezhető célpontok támogatását is megfontolhatják.

Ha Nagy-Britannia és Franciaország 1938-ban sikeresen támogatta volna Csehszlovákiát a fegyverkezés terén, akkor talán elkerülhető lett volna a német invázió, ezzel pedig a második világháború kitörése is.

Ez azonban akkoriban egyszerűen nem volt kivitelezhető. Ma viszont a helyzet gyökeresen megváltozott. Franciaország és Nagy-Britannia most már rendelkezik olyan elrettentő eszközökkel, amelyek jelentős hatással bírnak, ráadásul a technológiai átadás is sokkal gördülékenyebbé vált az idők során.

Már régóta folyik a diskurzus arról, hogy a multilateralizmus új formáit kell felfedeznünk egy olyan világban, amely egyre inkább széttöredezik és több pólusúvá válik. Franciaország és Nagy-Britannia előtt most egy kivételes lehetőség áll, hogy példát mutassanak arra, miként működhet ez a gyakorlatban. Ez a megközelítés hozzájárulhat a béke és a biztonság helyreállításához egy olyan globális környezetben, amely már a szétesés szélén egyensúlyozik.

Harold James egy figyelemre méltó figura, aki a történelem és a gazdaságtudomány területén végzett munkájáról ismert. Talán leginkább a globális gazdasági rendszerek és a nemzetközi kapcsolatok összefüggéseinek mélyreható elemzéséről ismert. Írásaiban gyakran foglalkozik a múlt és a jelen közötti párhuzamokkal, arra törekedve, hogy megértse, hogyan formálják a történelmi események a mai világot. Kutatásai során nemcsak a gazdasági tényezőket, hanem a politikai és társadalmi hatásokat is figyelembe veszi, így átfogó képet adva a komplex globális dinamikáról. Az ő munkássága inspiráló lehet mindazok számára, akik érdeklődnek a történelem és a gazdaság mélyebb összefüggései iránt.

A Princeton Egyetem történészprofesszora, aki egyben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértője is. Széleskörű tudományos munkássága során számos könyvet írt, amelyek a két világháború közötti Németország, az IMF története, az európai monetáris unió és a globalizáció különböző aspektusait vizsgálják. Munkái jelentős hozzájárulást nyújtanak a gazdasági és politikai történelem megértéséhez.