A gyötrelmes népirtás tragédiája zárta le az Álomidőt.
Az ausztrál őslakosok világképe szerint minden egyes esemény, amely valaha megtörtént, maradandó nyomot hagy a föld felszínén, mintha az Álomidő szellemei álmodták volna meg azokat. Ez az Álomidő egy különleges dimenzió, amely túlmutat a hagyományos tér és idő korlátain, és ahová csak álmok, módosult tudatállapotok vagy a halálunk révén juthatunk el. Az Álomidő nem csupán a lélekvándorlás előszobája, hanem egy olyan hely, ahol minden ős egyesül, és ez a kollektív létezés határozza meg az őslakosok életének rendjét és szokásait.
Minden jelenséget és magát az életet is a kapcsolatok roppant kiterjedt és összetett, rendszerszerű hálózatán keresztül szemlélték, ami pedig közvetlenül visszanyúlik az Álmodás ősi szellemlényeihez. Úgy gondolták, hogy a teremtés hőseik műve, akik bejárták a még alaktalan földet, és utazásaik alkalmával létrehozták a szent helyeket, így dalvonalak (másnéven álomösvények) alakultak ki, amelyek átvezettek az egész kontinensen. Úgy tartották, hogy a természeti világban létezők összessége archetipikus lények múlt-, jelen- és jövőbeli cselekedeteinek eredménye. Folyamatosan teremtik és alakítják a világot. Felfogásukban fel sem merülhetett a test és lélek szétválasztásának koncepciója. Az ember teste és az attól elválaszthatatlan spirituális összetevő eleve az univerzum alkotóeleme, a természeti környezet maga is az emberi testhez tartozik.
A gyarmatosítás következtében bevezetett új betegségek és a módszeres népirtás következményeként az őslakosság, amelyet a tudósok körülbelül 300 ezer főre becsültek, az 1930-as évekre drámaian, mindössze 30 ezer főre csökkent. Ma az őslakosok létszáma körülbelül 800-900 ezer fő között mozog, többségük vidéki, sivatagos és félsivatagos területeken él. Az ősi nyelvek közül sajnos már csak nagyon kevesen beszélnek. Az ausztrál parlament 1993-ban elfogadta az Ősi Tulajdonjogról szóló törvényt (Native Title Act), amelyben rögzítette, hogy az őslakosokat megilleti a tulajdonjog azon ausztrál földterületek felett, ahol ezt egyértelműen nem vonták vissza. Ugyanakkor a bennszülöttek mára teljesen elszakadtak azoktól a földektől, amelyekhez nemzetségeik szakrális kötelékei fűzték őket, és az őseik életmódjából csupán elenyésző részt tudtak megőrizni.
Kutatások alapján az "európai telepesek" körülbelül 500 tömeggyilkosságot hajtottak végre az őslakos népesség ellen, akik már körülbelül 65 ezer éve lakják a kontinens területeit. 1967-ig a helyi közösségek egyáltalán nem élveztek polgári jogokat, és a mai napig is súlyos hátrányos helyzetben vannak. Az ország történetében, 1910 és 1970 között, mintegy 100 ezer őslakos gyermeket szakítottak el szüleitől, hogy fehér családokhoz vagy intézményekhez kerüljenek, mindezt a Fehér Ausztrália-politika keretein belül, amely a kisebbségek asszimilálására irányult.
És képzeljék, január 26-a nemzeti ünnepnek számít Ausztráliában. Az Ausztrália-napnak nevezett nemzeti ünnepen mind a mai napig arra emlékeznek, amikor a britek megalakították Új-Dél-Wales államot, amely akkoriban büntetőtelepként működött. Ekkor (1788) érkeztek az első, gyarmatosítókat, katonákat és fegyenceket szállító hajók az ausztrál partokhoz. Az ünnepnapon hagyományosan kerti sütögetéssel és tengerparti kirándulásokkal töltik az időt, a kormány pedig rendszerint ilyenkor teszi közzé az ausztrál állampolgárságot kapó bevándorlók listáját is. Az őslakosok azonban nem kérnek az ünneplésből és a gyarmatosítás idején őket ért igazságtalanságokra hívják fel a figyelmet. Tüntetnek ezen a napon, azt szeretnék elérni, hogy az ország alkalmasabb napot találjon az ünneplésre.
2023 októberében az ausztrál választók határozottan elutasították az őslakosok alkotmányos elismerésére irányuló javaslatot, amely egy olyan testület létrehozását célozta, amely lehetőséget biztosított volna az őslakos közösségek számára, hogy kifejezhessék véleményüket az őket érintő ügyekben. A népszavazás eredménye megerősítette a társadalmi feszültségeket és a jogi képviselet iránti igényt. 2024 októberében, amikor II. Károly király Ausztráliában tett látogatást, Wayne Wharton, egy brisbane-i őslakos aktivista, a tömeg előtt hangosan kifejezte ellenérzését, mondván: "Ő nem az én királyom!" Ezzel a megnyilvánulásával a helyi közösség érzéseit és aggodalmait tükrözte, miközben a monarchia iránti kritikák újra felszínre kerültek.
