Ferenc pápa hivatalosan is jóváhagyta, hogy Márton Áron, az egykori erdélyi püspök megkapja a Tiszteletreméltó címet. Ez a lépés nemcsak a püspök életművének elismerését jelenti, hanem a katolikus közösség számára is fontos mérföldkő. Márton Áron tevékeny
Ferenc pápa engedélyezte annak a dekrétumnak a közzétételét, amely elismeri, hogy Márton Áron püspök az életszentséget hősies fokban gyakorolta, így a volt erdélyi püspök ezentúl nem az Isten szolgája, hanem a Tiszteletreméltó címet viseli - tudatta szerdán Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke.
"1938 karácsonyán különleges ajándék érkezett a gyulafehérvári egyházmegyéhez: december 24-én XI. Piusz pápa Márton Áront nevezte ki Gyulafehérvár megyéspüspökévé. Nyolcvanhat év elteltével, más formában ugyan, de ismét Áron püspököt kapta főegyházmegyénk karácsonyi ajándékként" – nyilatkozta a főegyházmegye vezetője a katolikus egyházfő döntéséről szóló közleményben.
Ferenc pápa a Szentek Ügyei Dikasztériuma által felállított bíborosi és püspöki bizottság kedvező határozatának nyomán jóváhagyta a szentté avatási eljárás második szakaszának megkezdését. E szakasz során a kezdeményezőknek be kell mutatniuk egy olyan csodás imameghallgatást, amely Márton Áron püspök közbenjárásának köszönhető.
Kovács Gergely háláját fejezte ki Ferenc pápának, valamint mindazoknak, akik Márton Áron püspök szentté avatási eljárásának 1990 elején megkezdett munkájához hozzájárultak. Különösen kiemelte Cristiana Marinelli posztulátor asszonyt, akit tavaly bíztak meg az ügy hivatalos képviseletével, és akinek elkötelezett támogatása nélkülözhetetlen volt az eljárás előrehaladásához.
"Imádkozzunk Tiszteletreméltó Márton Áron püspökhöz, és kérjük, hogy közbenjárására történjen olyan bizonyítható csoda, amely lehetővé teszi mielőbbi boldoggá avatását" - zárta közleményét a gyulafehérvári érsek.
Márton Áron püspök, aki 1939 és 1980 között irányította a Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegyét, a 20. századi erdélyi magyar közélet kiemelkedő alakjának számít. 1944-ben bátran kifejezte tiltakozását a zsidók deportálása ellen, és cselekedetéért 1999-ben a jeruzsálemi Jad Vasem intézet a Világ Igaza címmel tüntette ki.
Márton Áron bátran kiállt a kommunista rezsimmel szemben. 1949-ben letartóztatták, és két évvel később életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1955-ben, a nemzetközi közvélemény nyomására, szabadon engedték. 1956-tól 1967-ig azonban nem hagyhatta el a gyulafehérvári püspökség falait, de ennek ellenére fogadhatott látogatókat. Püspöki működése alatt az erdélyi római katolikus egyház elutasította, hogy konkordátumot kössön a román kommunista kormánnyal.
Márton Áron, az erdélyi római katolikus egyház kiemelkedő püspöke, életének során már sokan szentként tekintettek rá. Több mint harminc éve folyik a szentté avatási eljárásának előkészítése, ám eddig a boldoggá avatásáról még nem született hivatalos döntés – számol be róla az MTI.