"Ma este a jelhagyás ünnepét üljük."


A temesvári Református Esperesi Hivatal udvarán az elmúlt hét végén ünnepélyes keretek között leleplezték az impériumváltás után létrejött Bánáti Református Egyházmegye első két esperesének, Szabolcska Mihálynak és Zöld Mihálynak az emléktábláját. Elkészítésüket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa támogatta, amelynek képviseletében dr. Kőrösi Viktor Dávid vezető konzul vett részt az ünnepségen. A míves emléktáblákat Ungor Csaba szobrászművész készítette.

A két, egyházi és irodalmi téren is egyaránt nagyot alkotó személyiség jelentőségét Szekernyés János helytörténész méltatta. Szabolcska Mihály, aki 1899 és 1928 között szolgált református lelkészként Temesváron, költőként "Ady Endrének és Karinthy Frigyesnek köszönhetően negatív előjellel maradt meg a köztudatban (Költőcske Mihály), pedig a maga idején ünnepelt költő volt" - mondta Szekernyés János, kiemelve, hogy az utóbbi időben irodalmi téren is javult a megítélése. Vitathatatlan érdeme volt a temesvári református bérpalota felépítése, illetve az is, hogy az első világháború alatt összetartotta a gyülekezetet, majd az impériumváltás után a nyilatkozataival és a költeményeivel is megpróbálkozott azzal, hogy a Bánság magyarságát a szülőföldjén való maradásra késztesse, a magyar intézmények megtartása és létrehozása érdekében munkálkodott. 1922-ben részt vett az Országos Magyar Párt helyi szervezetének a létrehozásában, amelynek országos alelnökévé is választották. Hozzá hasonlóan a végvári születésű Zöld Mihály is költőként és egyházi személyiségként végzett kiemelkedő tevékenységet, kiadta A református gyermek első valláskönyve című művét, a magyar gyerekek vallásos nevelésének szolgálatában. Szabolcska Mihály 1920 és 1926 között, Zöld Mihály 1926 és 1931 között volt a Trianon után létrehozott Bánáti Református Egyházmegye esperese.

Az emléktáblák felállításának kezdeményezője, Bódis Ferenc, a Temesvári Református Egyházmegye esperese, szívből megköszönte Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának, valamint dr. Kőrösi Viktor Dávid vezető konzulnak a nagylelkű támogatást. Háláját fejezte ki Ungor Csaba szobrászművész és dr. Bodó Barna egyetemi tanár iránt is, akik nélkülözhetetlen segítséget nyújtottak az emléktáblák megvalósításában. Bódis Ferenc kiemelte: „Szabolcska Mihály példát adott emberségből és kitartásból. Költészetével egy olyan irányzatot képviselt, amely már a végnapjait élte, de ő volt annak egyik kiemelkedő alakja." Zöld Mihályt is méltatta, aki a vallásoktatás terén végzett kiemelkedő munkáját, hiszen ő adta a gyerekek kezébe az első vallásos tankönyvet. Mindketten az impériumváltás utáni nehéz, embert próbáló időszakban vállalták el az esperesi tisztséget a Bánáti Egyházmegyében.

Dr. Körösi Viktor Dániel, a vezető konzul, ünnepi köszöntőjében felidézte, hogy a Temesvári Református Egyházmegye képviselői fordultak a Kolozsvári Főkonzulátushoz, kifejezve szándékukat, hogy emlékhelyet állítsanak Szabolcska Mihálynak és Zöld Mihálynak. "Legjobb tudásunkkal és erőnkkel arra törekedtünk, hogy támogassuk az emlékplakettek létrehozását. E kooperációnak köszönhetően sikerült közösen nyomot hagynunk Temesváron. Ez az este ennek az örömteli jelhagyásnak a megünneplése, és bízom benne, hogy még sok hasonló eseménynek lehetünk részesei a jövőben."

Halász Ferenc, Temes megye helyettes főtanfelügyelője és az RMPSZ országos alelnöke ünnepi beszédében kifejezte örömét és háláját, amiért a magyar kormány támogatta a magyar bölcsőde létrehozását Lugoson az óvoda- és bölcsőde alapítási program keretében. Kiemelte, hogy nemcsak ez a projekt van folyamatban, hanem a temesvári bölcsőde megalapítása is a tervek között szerepel. Nem feledkezett meg arról sem, hogy az utóbbi években Temes megye több mint egymilliárd forint értékű támogatásban részesült az oktatási infrastruktúra fejlesztése érdekében. Farkas Imre, aki nemrégiben városi tanácsossá lépett elő, szintén köszöntötte a jelenlévőket. A rendezvény folytatásaként Szabolcska Mihály és Zöld Mihály költészete varázsolta el a közönséget, melyet Illés Szilvia, Bajkai Fábián György, Bódis Dóra és Bódis Ferenc tolmácsolt. Az ünnepi pillanatok gazdag programot ígértek, tele kultúrával és közösségi összefogással.

Az ünnepség a Református Esperesi Hivatal udvarában folytatódott, ahol Szabolcska Mihály és Zöld Mihály, az egyházmegye első espereseinek emlékét örökítették meg egy emléktábla leleplezésével és megkoszorúzásával. Az eseményen dr. Körösi Viktor Dániel vezető konzul és Bódis Ferenc esperes is tiszteletét tette.

Related posts