Minden órának megvan a maga pillanata.

Az idősebb generációk körében valószínűleg sokan felidézhetik azt az időszakot, amikor településeinken megjelentek a valós értéküknél sokkal drágábban árusított, silány minőségű "digiórák". Ezek az újdonságok azonban varázslatos vonzerővel bírtak, és a közönség szinte mohón vásárolta őket, mintha csak édességet kínáltak volna. Hasonló státuszszimbólummá váltak, mint egykor a nagyszüleink korában a műanyag viharkabátok, amelyeket nálunk csak "sustyákinak" hívtak.

Visszatérve a régi órák világához... Emlékszem, hogy nagyapám mennyire ragaszkodott a klasszikus karórájához. Amikor az órácskája meghibásodott, mindig a Pozsony főutcájának végén lévő javítóműhelyhez sietett, miközben hangosan méltatlankodott, hogy az órásmesterek szinte eltűntek a városból, pedig egykor tele voltak mesterekkel. Az igazság az, hogy a hagyományos órák nem tűntek el teljesen, és az óraboltok, valamint az órajavítók is még léteznek, de a számuk sajnos látványosan csökkent.

Bevallom, én nem hordok karórát, de ennek teljesen prózai oka van: nem szeretem, ha csuklómon van valami, nem tudom megszokni. Feleségemmel azonban elhatároztuk, hogy fiunkat órával lepjük meg a születésnapján. Tudtam, hogy Dunaszerdahelyen van órásüzlet, így be is tértünk oda, ahol az eladó készségesen fogadott bennünket, és rögvest azt javasolta, hogy ne okosórával kezdjük, már csak azért sem, mert manapság a gyerekek a nagy digitális világban már szinte nem is tudják megmondani egy klasszikus óra számlapjáról, hogy mennyi az idő, pedig ez fontos. Beláttuk, hogy Tóth András órásmesternek igaza van, s ki is néztünk egy "kisfiús" órát, ami pont megfelelőnek tűnt. Közben szóba elegyedtünk az üzletvezetővel, s magam is meglepődtem, hogy beszélgetésünket többször félbe kellett szakítani, olyan sokan tértek be az üzletbe. Én eddig azt gondoltam, hogy az órásmesterség is kihalófélben levő szakma. Szerencsére nem, ennek a szép hivatásnak a mai napig megvannak a művelői, s igény is van a tudásukra.

A szakközépiskolában, Zsolnán, amikor András tanult, még csak a mechanikus órák világába nyerhettek bepillantást, az elektromos időmérőkkel nem foglalkoztak. "Ezek az eszközök még gyermekcipőben jártak nálunk" – emlékezik vissza. Kezdeti pályafutása alatt főként mechanikus órák javítására érkeztek be a megrendelések, de hamarosan megkezdődött a kvarc elektromos órák térnyerése. Fokozatosan kiszorították a mechanikus modelleket, majd a digitális órák robbanásszerű elterjedése következett.

- Magyarázza András, s én hozzáfűzöm, hogy napjainkban már rengetegféle óra áll rendelkezésre a piacon, sőt, az okosórák is egyre népszerűbbek. Erre András megjegyzi, hogy szerinte ezek inkább kis számítógépek, mintsem valódi órák. Mivel pulzust, vérnyomást és lépéseket mérnek, de a pontos időhöz nem igazán állnak közel. A '80-as és '90-es években viszont a mechanikus órák domináltak, tette hozzá, és azt is kiemelte, hogy akkor már nem csupán nyugati és távol-keleti modellek voltak elérhetők, hanem a kínai gyártók is kezdtek teret hódítani.

- A '80-as évek közepe táján, még az előző rendszerben, volt olyan elképzelés, hogy országos viszonylatban az orosz, illetve szovjet órákat fogják előnyben részesíteni. Emlékszem, Pöstyénben tartottak egy ismertető képzést a szlovákiai órásoknak. 1988-ban kezdték behozni ezeket a szovjet órákat, de jött a rendszerváltozás, s az orosz órák eladhatatlanná váltak - meséli az órásmester, s én egy kicsit elcsodálkozom, hogy mi mindenre terjedt ki akkortájt a központi hatalom figyelme.

- Most például egy ütőórát javítanék - mondja kis mosollyal az arcán... Értem a célzást, s gyorsan körülnézünk még az üzletben, miközben megtudom, hogy mostanában a karóra, a falióra és a klasszikus ébresztőóra - igaz, az elemes változat - a legkelendőbb, de a lényeg, hogy az emberek kezdenek visszatérni hozzájuk. Viszont az ütőóráknak már nincs olyan nagy keletje, mert egész más stílusú a berendezése a mostani lakásoknak, a hagyományos ütőóra már nem biztos, hogy megfelel.

Tóth András kedvenc órájára lépve az üzletbe, azonnal megragadta a figyelmemet, hiszen nem a lakásában, hanem a boltban őrizgeti ezt a különleges darabot. Meg is említettem neki, hogy soha életemben nem találkoztam hasonlóval. Elárulta, hogy egy külföldi utazása során bukkant rá, mivel lenyűgözte a mechanikája. Amikor rákérdeztem, mit tanácsolna annak, aki új órát szeretne vásárolni, azt mondta, hogy ne csak a divatmárkákra hagyatkozzunk, mert azok nem mindig garantálják a minőséget.

Ezt a tanácsot is megfogadtuk, és magunk is meglepődtünk, amikor megtapasztaltuk, hogy fiunk mennyire örül az ajándéknak. Pedig nem is "okosórát" vettünk neki.

Megjelent a Magyar7 2025/32. számában.