Antikommunizmus: Álmok és Valóság | Erdélyi Napló Az antikommunizmus fogalma sokszor összefonódik a politikai ideológiák harcával, ám ennél jóval komplexebb jelenségről van szó. Az antikommunizmus nem csupán politikai állásfoglalás, hanem egy mélyen gyök

A történelem nem csupán a Nyevszkij körút; ahogy Lenin egyszer kifejtette, sokkal mélyebb és összetettebb valóság.

Ezt a lenini kijelentést nem csupán azért őrzöm meg az emlékezetemben, mert az antikommunista propagandisták és agitátorok véleményével ellentétben úgy vélem, hogy Vlagyimir Iljics szavai jelentőséggel bírnak a 20. századi események, mint például a Fenséges Cár bukása kapcsán. Hanem azért is, mert egy különleges személyes élményem fűződik hozzá.

Egyetemi hallgatóként írtam egy különleges referátumot, amelynek címe: „A történelem nem a Nyevszkij Prospektus”. Ebben a munkában igyekeztem feltárni, hogy a történelem nem csupán a híres utcák és nevezetességek mentén bontakozik ki, hanem sokkal mélyebb, összetettebb folyamatok eredményeként. A Nyevszkij Prospektus, mint Szentpétervár szívében található ikonikus helyszín, szimbolizálja ugyan a város gazdag múltját, de a történelem igazi szövedéke a hétköznapi emberek életén, küzdelmein és reményein keresztül érthető meg. A referátum során különféle forrásokat és nézőpontokat elemeztem, hogy bemutassam, hogyan formálják a társadalmi és kulturális tényezők a történelmet, és hogy a nagy események mellett milyen fontos szerepet játszanak a mindennapi élet apró, de jelentős mozzanatai is.

Kolozsvári tanáraim, az orosz nyelv ismerői - ma angol van helyette -, mulattak a tévedésemen, mondván: oroszul a Prospektus körutat jelent.

Az élet ezen apróságán túl Vlagyimir Iljics Lenin mondása más, az évszázadok során mondottakhoz vagy írottakhoz adódik, akár figyelmeztetésként, akár keserű megfigyelésként. A történelemnek ugyanis vannak csalóka fordulatai. A pétervári Nyevszkij Prospekttal ellentétben - amely az utazónak igaz és bőséges képet nyújt arról, hogy mi fog történni, még akkor is, ha ő éppen a másik végén van -, a történelem a ma megtörténtből nem tárja fel a jövő kilátásait, még a közeljövőjét sem.

A költő Mihai Beniucot azért idézem, hogy csodálkozzanak a bősz antikommunisták. Ő így kezdte egyik versét: "Senki sem tudhatja holnapig/ Mi fog velünk is történni."

Mély meggyőződésem, hogy a történelem nem a Nyevszkij körút, hanem egy vad erdőn át vezető ösvény, ezért tele van meglepetésekkel, olyan helyekkel is, ahol valaki várhat ránk, hogy fejbe vágjon.

Ezért inkább a jelen eseményeinek krónikását, semmint történészt tartom magam.

*

A proletkult irodalom története című kiadvány kiadása késztetett arra, hogy elolvassak és újraolvassak 1989 decembere utáni, a román kommunizmusról szóló műveket. Néhány kivételtől eltekintve, ezek a művek - egyesek bevallottan diszkóba vagy a sarki boltba menés helyett íródtak -, a kezdetektől fogva egy axióma szívósságával hirdetik:

A román nép nem találta vonzónak a kommunizmust.

A kommunizmust a Vörös Hadsereg hozta létre, a népakarat ellenére.

Azonnal felmerülnek azok az érvek, amelyek azt sugallják, hogy a kommunista rendszer Romániában a román nép ellenállásának árnyékában alakult ki.

Az 1946. novemberi választások manipulációja egyértelműen megmutatta a politikai hatalom mibenlétét a korabeli Moldvában és Valáchiában. A választások eredményei nem csupán a választópolgárok akaratát tükrözték, hanem a domináló párt érdekeit szolgálták, ami emlékeztet a két világháború közötti időszak hasonló eseményeire is. A választási folyamat torzulása nem csupán a Román Kommunista Párt hatalmának megszilárdítását célozta, hanem a helyi demokrácia illúziójának fenntartására is, amely valójában a hatalomgyakorlás eszközévé vált. A helyzet rávilágított arra, hogy a politikai játszmák mögött sokszor a manipuláció és a kontroll állt, nem pedig a nép valódi akaratának kifejezése.

Az 1945 és 1947 közötti időszakban, valamint azt követően, titokban terjesztett kiáltványok, levelek és szidalmak bukkantak fel, amelyek a decemberi fordulat után nyomtatott tanúvallomásokkal együtt váltak ismertté. A Szolgálatok által szorgalmasan összegyűjtött trógerségek és viccek, amelyeket a levéltárak kutatói tárták fel, mind arra szolgáltak, hogy alátámasszák a románok ellenállását dr. Petru Groza kormányának intézkedéseivel szemben.

A kommunista rezsim, különösen a sztálinista időszakban, hatalmas mennyiségű írott és fényképes anyagot termelt, hogy alátámassza a román nép fasiszta diktatúrával folytatott harcának narratíváját. Ez a propaganda sokszor a kormányzati intézkedések következményeit próbálta eltüntetni vagy eltorzítani, miközben könyvek, brosúrák, cikkek és feljegyzések özönével próbálták igazolni a rezsim legitimitását. Az ilyen típusú információs hadviselés célja az volt, hogy a valóságot a hatalom érdekei szerint formálja, és elterelje a figyelmet a valódi problémákról.

Egy ismeretlen vasútállomáson különös kiáltványok bukkantak fel, amelyek arra ösztönözték a férfiakat, hogy tartózkodjanak az igazságtalan háború keleti frontjára való vonulástól. A pletykák szerint valaki azt mondta egy másiknak, hogy ez az állapot nem tart sokáig, és elérkezik majd a mi időnk is.

A román nép fasiszta elnyomás elleni küzdelmét megörökítő művek alapját kizárólag a titkosszolgálat archívumaiban található feljegyzések és jelentések képezik.

Természetesen, íme egy egyedi változat: "Valóban, de..."

köztudott, hogy egy rendszer titkosszolgálatai eltúlozzák a népi elégedetlenséget, a rendszerre leselkedő veszélyeket, azon egyszerű oknál fogva, hogy csak így válnak létfontosságúvá az adott rendszer számára.

Ez a törvényszerűség az antikommunista könyvekben felsorakoztatott történetekre is érvényes, mert így mutathatnak rá a román nép kommunista diktatúra elleni harcára.

Minden, de tényleg minden antikommunista megnyilvánulás szigorú figyelemmel kísért dokumentációból származik: legyen szó a sehol és soha nem látott kiáltványokról, a Népi Demokrácia Frontja (FDP) hiányos vagy éppen csak félig olvasható plakátjairól, egy faluban ellenségesen fogadott helyi aktivistáról, vagy éppen a postaládákba csempészett rágalmazó levelekről.

Kétségtelen, hogy a lakosság részéről megjelentek ellenséges megnyilvánulások.

Ahhoz, hogy meggyőző és egyértelmű bizonyítékokat gyűjtsünk arról, hogy a román nép elvetette a kommunizmus eszméjét, a következő lépések szükségesek:

1) Annak megítélésére, hogy ezek a megnyilvánulások átlépték-e a diktatórikus rendszer kereteit, vagy csupán a lakosságra jellemző hagyományos ellenállás határain belül maradtak.

A szekuritáté célja, hogy állandóan fenntartja a kormányzókra leselkedő veszély érzését, ezzel biztosítva saját hatalmát és befolyását.

A kommunista vezetők számára kulcsfontosságú, hogy megerősítést nyerjenek azon nézetükben, miszerint az osztályharc fokozódik, ahogy a társadalom a kommunizmus felé halad.