A természet kalendáriuma (DCLXIX.) egy különleges időutazás a természet csodáiban, ahol a hónapok és évszakok váltakozása egyedi módon tükrözi a világ változásait. Minden nap új élményekkel és felfedezésekkel ajándékoz meg, hiszen a természet sosem áll me

Kedves Olvasóm! Lépjünk be együtt a május közepi sétánk varázslatos világába, ahol a csillagok fényei mesélnek nekünk. E különleges utazásunkhoz egy igazi irodalmi kincset, Horváth István Mért sajogja szerte magát? című versét, amely 1972. május 26-án jelent meg A Hét című folyóiratban, hívom segítségül. Engedjük, hogy a szavak vezessenek minket a csillagok közé!

Peter Wohlleben, a neves német erdész és ökológiai író, aki világsikerű művével, "A fák rejtett élete" című könyvével sokak figyelmét felkeltette, egy érdekes kérdést vet fel: Miért nehezebb számunkra a növények megértése, mint az állatoké? Azonnal meg is válaszolja ezt a dilemmát. Szerinte az evolúciós fejlődés az, ami hamar elválasztotta az emberi fajt a növények világától. Az érzékszerveink működése gyökeresen eltér a növényekétől, ezért rendkívül fontos, hogy aktívan mozgósítsuk képzeletünket, ha szeretnénk legalább egy kis betekintést nyerni abba, mi történik a fák mélyében.

E rejtett világot próbálja értelmezni Gál Éva Emese Pasztellje:

Május közepén, a magasba nyúló csúcsok között felcsendül egy tiszta, virágsziromhoz hasonló dallam, mintha a hold fénye hívogatón ösvényként terülne el a tájban.

Az 1907. év májusának közepén született Dsida Jenő Erdő...-je éppen egy évszázada, 1925. május 25-én öltött formát az éjsötét tintával megírt szavak révén a fehér papíron. Ma is hasonlóan súlyos gondolatokkal terhes az erdélyi táj, amely folyamatosan inspirálja a művészeket és költőket.

Az ember-parány? Megcsömörlött a földi praktikák zűrzavarából, hátát a fényét különös vízesésként lecsorgató Hold sugara felé támasztva, reménykedik. Reménykedik, Dsidával együtt, a Vadgesztenyefák mélyebb igazságában.

Élők, a mi vibráló világunk szerves részei ők. A virágszirmok nem valóak a múzeum fagyos falai közé.

A múzeumok azonban különleges szerepet játszanak a kultúra megőrzésében és népszerűsítésében. A Múzeumok Nemzetközi Tanácsának 1977 májusában Moszkvában rendezett XI. konferenciáján született meg a döntés, hogy létrehozzák a Múzeumi Világnapot. Az első ilyen ünnepnapra 1978. május 18-án került sor, amely azóta is a múzeumok fontosságának és gazdag örökségének megvilágítására szolgál.

Reviczky Gyula A meteorkő című versének kezdete 1892. május elsején látott napvilágot a Rozsnyói Híradó Tárca rovatában. Ebben a költeményben egy múzeumi kő titokzatos üzenetei bontakoznak ki, amelyek más világokból érkeztek. Gondoljunk csak az 1883-ban Mócson lehullott meteoritra, melynek egyes darabjait a kolozsvári BBTE geológiai és a budapesti ELTE földtani múzeumai őrzik, mint a Földön kívüli világok üzenetét.

Azonnal meg is válaszolja saját kérdését a költő:

Más dimenzió. Nem csupán az égi csillagok ragyogása, hanem a természetet felfedező emberek többsége számára a föld alatti világ is felfedezésre váró titkokat rejt.

Május 18-án emlékezzünk meg a modern barlangkutatás kiemelkedő alakjáról, Schmidl Adolfról, aki 1802-ben látta meg a napvilágot. A bécsi műegyetemen tanította a földrajz tudományát, majd 1857-ben a budai műegyetem földrajztanárává nevezték ki. Elkötelezett volt a magyar nyelv iránt, és a kiegyezés után, amikor sok német egyetemi tanár elhagyta az intézményt, ő kitartott és itt maradt. Számos jelentős munkát publikált, összesen több mint 30 írást a földrajz különféle területeiről. Kutatásainak középpontjában a Monarchia területe állt; különösen a szlovéniai karsztvidék, a Baradla-barlang térsége és a Bihar-hegység foglalkoztatták. Ő volt az első, aki számos barlangot felfedezett, és bonyolult vízrajzi összefüggéseket tárt fel, hozzájárulva ezzel a barlangkutatás fejlődéséhez.

Az ég és a föld csodái által elragadtatva folytassuk május közepi sétánkat a földön, különösen egy városi park gyönyörű tulipáncsoportjának szélén:

Az örök legbelső erkélyjelenet varázslatos világot teremt, ahol a tervek szőttesébe a vágyak és álmok szövevényes szálai fonódnak. Itt, a csendes magányban, a gondolatok szárnyra kapnak, és új lehetőségek születnek. A napfény lágyan simogatja az arcot, miközben a levegő tele van ígéretekkel. Az erkély nem csupán egy hely, hanem egy kapu a jövő felé, ahol minden elképzelés életre kelhet. Az álmok formát öltve, a szívek mélyén rejtőző vágyak pedig színpompás virágokként bontogathatják szirmaikat. Itt minden terv a kreativitás szárnyán felemelkedik, és az emberi lélek határtalan lehetőségeket talál.

Kézenfogva indulnak útnak, szőve egy különleges történetet, amely csak az övék.

A kimerítő körutakat és a környező domborzati formákat.

A tulipánok színes csoportjainak árnyékában, egy távoli helyen, ott állt a lány.

Leemeli a tűsarkú cipőjét, miközben a fiú kabátján játszadozik.

megpihennek. Lenn esti fényben vagy délutáni

és útnak indulnak, mert az idő még nem határozza meg őket,

a magányos földbe, az egész nagy földgömbbe:

Lászlóffy Aladár, aki 1937. május 18-án látta meg a napvilágot, egy olyan költő, akinek művészete mélyen belénk ivódik. Kedves olvasóm, engedd meg, hogy megosszam veled ezt a személyes gondolatot: számomra legszebb verse, a „Júlia sírja”, mindig a kolozsvári egyetem botanikus kertjének varázslatos tulipántengerét idézi fel. Emlékszem, kisiskolásként ott találkoztam először a „fekete” tulipánnal. (Megjegyzem, hogy a feketét idézőjelbe tettem, hiszen valójában egy mély bíborszínű csoda volt.) Egykori egyetemi botanikatanárom, Csűrös-Kártalan Margit, tanított meg arra, hogy a természet csodáiban, különösen a virágok világában, a feketének nincs helye. Evolúciós szempontból a fekete szín létezése nem is lenne indokolt.

2018. május 20-ától kezdődően az Egyesült Nemzetek Szervezetének döntése értelmében világszerte ünnepeljük a méhek világnapját. A méhek védelme és a méhészet népszerűsítése érdekében indított kezdeményezés három éven át tartó alapos megfontolás után, a 2017. decemberi közgyűlésen nyerte el végleges formáját. Szlovénia különleges helyet foglal el a méhészkedés terén, hiszen a lakosság körülbelül fél százaléka foglalkozik e hasznos tevékenységgel. Nem meglepő, hogy a méhvilágnapja javaslat éppen ebből az országból származik, amely büszkén képviseli a méhészet hagyományait a nemzetközi színtéren. Az ünnep dátuma, május 20. szimbolikus jelentőséggel bír, hiszen ezen a napon született 1734-ben Anton Janša, a méhészet egyik kiemelkedő alakja, aki az első osztrák méhészeti iskola vezetőjeként is tevékenykedett.

Május 21-én, 1896-ban született Rakusz Gyula geológus, Magyarország részletes földtani feltérképezésének egyik kezdeményezője, a Villányi-hegység monográfiájának elkészítője. Munkássága sokirányú; jelentős tudományos eredményeket ért el a hazai karbonfaunák feldolgozásával.

Ugyanezen a napon, 1863-ban, Aradon látta meg a napvilágot Winkler Lajos, a neves vegyész. A budapesti tudományegyetemen szerezte meg gyógyszerészi diplomáját, majd egy ideig Than Károly mellett dolgozott, aki mentoraként irányította szakmai fejlődését. Than halála után Winkler átvette az I. Számú Kémiai Intézet vezetését, ahol új elemzési technikák kifejlesztésére összpontosított. Különösen a precíziós gravimetriával, gázanalízissel, valamint víz- és gyógyszervizsgálatokkal foglalkozott. Hírnevét az 1888-ban megvédett doktori értekezésének köszönheti, amely a vízben feloldott oxigén meghatározásáról szólt. Az általa kidolgozott módszer, a Winkler-féle jodometriás meghatározás, világszerte elterjedt, és a mai napig használják a tudományos közösségben. Winkler emellett fontos összefüggéseket tárt fel a gázok oldhatósága és azok belső súrlódása között. Legjelentősebb eljárásait a Stuttgartban 1931-ben és 1936-ban megjelent kétkötetes munkájában, az "Ausgewahlte Untersuchungsverfahren für das chemische Laboratorium" (Válogatott vizsgálati módszerek a kémiai laboratórium számára) című kiadványban foglalta össze, amely a kémiai laboratóriumok számára alapvető referenciaanyag lett.

A mai sétámat Horváth István versének második szakaszával zártam, ezzel is próbálva választ adni a közben felmerülő kérdésekre.