A természet csodálatos kalendáriuma (DCLIV.) A természet ciklusai mindig is lenyűgöztek bennünket, hiszen a különböző évszakok váltakozása, a növények és állatok élete mind-mind egy különleges időrendben zajlik. A DCLIV. szám alatt felfedezhetjük, hogya

A történelmek mitológiája újra életre kel, mintha az idő végtelen ciklusában egy titkos kapu nyílna meg. A régi legendák szellemei újra felbukkanak, hogy meséljenek az elfeledett hősökről és sorsokról, amelyek a halálon túli világ kapuján át várják a felfedezést. Ahogy a múlt és a jelen egybeolvad, a mítoszok új értelmet nyernek, és a halál nem vég, hanem egy új kezdet ígéretévé válik.

Utópia. Gál Éva Emese víziója a Válogatott versekben egy elképzelt, embertelen világot tár elénk. A költőnő aggodalma nem légből kapott.

De engedjétek meg, hogy saját kezünkbe vegyük a sorsunkat, és új irányt adjunk életünknek, létezésünknek.

Január utolsó napján ezzel a gondolattal indulok el a két hónapot összekötő sétámra. Csatlakozz hozzám, kedves Olvasóm, és fedezzük fel együtt az utat!

Február valamikor az év utolsó hónapja volt, s ezért ragasztották hozzá a szökőnapokat. Az év utolsó hónapjában pedig illett az embereknek maguknak is megtisztulniuk. Innen származik a február név is.

Bármennyire közelfekvő lenne is a láz latin nevével, a "febris"-szel kapcsolatba hozni ezt a rendszerint egészségtelen, nedves hónapot - lapozok bele Supka Géza Kalandozások a kalendáriumban és más érdekességek című kötetébe -, a szó mégsem innen, hanem a "fibrá"-ból, a bőrrostok nevéből ered.

A középkorban az emberek hite szerint a lelki megtisztulás elengedhetetlen része volt a vezeklés, amely gyakran magába foglalta a fizikai fájdalom vállalását. Ezen a téren a korbácsolás, sőt, az önkorbácsolás is elterjedt gyakorlat volt, hiszen sokan úgy vélték, hogy a testi szenvedés révén közelebb kerülhetnek a lelki megújuláshoz.

Ma inkább lélekemelő, önbecsülésünket növelő tudománytörténeti eseményről megemlékezve kezdem sétámat. Éppen 151 évvel ezelőtt, 1874. február 1-jén jelent meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület tudományos folyóiratának, az Erdélyi Múzeumnak az első száma. A XIX. a század végi Kolozsvár megélénkülő társadalmi közegében, a Ferenc József Tudományegyetem 1872-es megalakulását követően, tudatos volt a címválasztás olyan értelemben is, hogy a Döbrentei Gábor által 1814-18 között, ugyanitt szerkesztett Erdélyi Muzéum című folyóiratra utalt vissza, felidézve ennek legjobb hagyományait. Döbrentei vállalkozása volt az első magyar művelődési folyóirat. Régies helyesírású címe a Ptolemaiosz által alapított Musaeum Alexandrinum (Μουσεῖον τῆς Ἀλεξανδρείας) intézményére, a múzsák templomára, lakóhelyére, a tudományok és művészetek otthonára utalt. A Finály Henrik, az Erdélyi Múzeum-Egylet titkára által útnak indított új folyóirat szintén a tudományok és művészetek otthona, tárháza kívánt lenni. A folyóirat beköszöntőjében pontosan körülírta célkitűzéseit:

A kolozsvári tudományegyetem megalapítása jelentős mértékben hozzájárult a tudományos erőforrások gyarapodásához. Olyan szakembereket vonzott, akiknek nem csupán vágyuk, hanem kötelességük is, hogy a világ előtt bemutassák, hogy tevékenységük a tudomány szolgálatában áll, és hogy sikeresen hozzájárulnak annak fejlődéséhez. (...) Az egylet ezen közlöny hasábjait úgy kívánja értelmezni, mint az erdélyi múzeum-egylet kiadványát, amelynek célja a helyi tudományos élet előmozdítása, teret adva mindazoknak, akik a tudomány világában tevékenykednek, függetlenül attól, hogy milyen pozíciót töltenek be. Ennek megfelelően nem zárkózik el semmilyen olyan munkától, amely tudományos értékkel bír, és képes hozzájárulni az érdeklődők fejlődéséhez.

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1990 októberében alakult újra, Jakó Zsigmond, Kiss András, Benkő Samu és mások szervezésében. Negyvenhárom év kényszerszünet után, 1991-ben az Erdélyi Múzeum folyóirat negyedik folyama is útnak indult. Máig tartó megszakítás nélküli megjelenési időszaka még nem volt.

Február második napja Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, amelynek gyökerei a klasszikus görög kultúrába nyúlnak vissza. E napon Déméter, a jóságos földművelés istennőjének tiszteletére emlékezünk. A rög alatt rejtőző magvak csírázásának titkos üzenetét hirdeti Déméter és lánya, Persephoné meséje. A történet középpontjában áll, hogy Hádész, az alvilág ura, elrabolja a virágokat gyűjtögető nimfák közül a fiatal lányt, és feleségül veszi őt. Déméter, miután Heliosztól, a Napisten titkos tudását megszerezve értesül a történtekről, Zeuszhoz fordul, aki rendeletet hoz: Hádész csak az év bizonyos időszakaiban tarthatja magánál Persephonét. Így a tavasz fényével teli időszakban és a termést érlelő nyár folyamán a Föld anyja újra és újra visszakapja szépséges gyermekét.

Van-e költőibb módja annak, hogy megértsük az évszakok változásának csodáját, a sötétség és a fény, a hideg és a meleg örök harcát?

A mérsékelt égövön az évszakokhoz kötött szakaszosság általános a növényvilágban.

Kedvenc virágaink téli pihenése nem egyforma mélységű, fajonként eltérő. A pipehúr és a százszorszép például még a legenyhébb téli napokon is zöldell, és apró virágai bátran kinyílnak. A dombhátak vegyes erdeiben a kapotnyak bimbója még csak titokban rejtegeti ibolyakék virágait. Hogy valóban virágokká érnek, csak úgy győződhetsz meg, ha óvatosan szétmorzsolsz egyet az ujjbegyeden, és beszívod a tavasz korai ígéretének páratlan, fűszeres illatát. A kankalin is, alig várva az első napsugarat, bolyhos kis leveleinek védelmében már előkészítette aranysárga virágocskáit, így nem meglepő, ha február elején már szivárványos színekben ragyog a figyelmes természetjáró szeme előtt.

A növények téli álmának felkeltése igazán egyszerű: ha a som, mogyoró vagy a forsythia (kevésbé ismert nevén aranyvessző) egész ágait egy 30 °C-os vízbe helyezzük néhány percre, csodálatos virágzással ajándékoznak meg minket néhány nap elteltével. Hasonlóképpen, a hóvirág, tulipán és jácint is könnyedén virágba borul, ha enyhe melegben tartjuk őket, és időnként megöntözzük. A természet csodái így könnyen elérhetők, csak egy kis odafigyelés és szeretet szükséges hozzájuk!

Alig egy hete, hogy a kertben aranyvesszőt metszettem, és azóta már langyos vízbe helyeztem, ahol gyönyörű virágokkal is megajándékozott.

Az erdő mélyén, a napfény átszűrődő fénysugarai között minden tél újra és újra megújul: a friss, puha hó egy fehér takaróként borítja be a téltemető virágait, amelyek már a bomlásra várnak. De a hó alatt az élet titokban tovább pulzál. Ahogy a nap melege olvasztani kezdi a havat, aranysárga virágok sokasága bontogatja szirmait a Margitsziget csodás Bodor kútja körüli téltemetőrétben, csilingelve hirdetve a tavasz közeledtét.

1971. február 2-án az indiai Ramsar városában történt egy jelentős esemény: megalakult a ramsari egyezmény, amely a biológiai sokféleség megőrzésére fókuszálva kötelezettséget vállalt a kormányok arra, hogy megvédjék a vizes élőhelyeket. Azóta az egyezményt aláíró országok száma már meghaladta a százat, és a védett vizes területek összterülete közel 80 millió négyzetkilométert tesz ki. Az egyezmény elfogadásának évfordulója pedig a vizes élőhelyek világnapjaként vonul be a naptárba.

Paszlavszky József, a neves zoológus, 1846. február 2-án látta meg a napvilágot. A XIX. század végén a magyar tudományos élet meghatározó alakja lett, aki jelentős mértékben hozzájárult a Természettudományi Társulat munkájához. 1877-től kezdődően ő volt a Természettudományi Közlöny és a Fauna Regni Hungariae című folyóirat egyik szerkesztője, ahol szakmai tudását és elkötelezettségét kamatoztatta a természetrajz területén.

Február 3-a a kultuszban, névadásban, népszokásokban oly népszerű legendás Szent Balázs napja. Örmény volt, a kisázsiai Cappadocia Sebaste püspöke. Legendáinak minden mozzanata, kultusza, de a nevéhez fűződő szokások is a téli ünnepkörrel kapcsolatos ősi hiedelmeket tükröznek. Szent Balázs elsősorban a torok, a kikiáltók, énekesek védőszentje. Balázs napját már legrégebbi kalendáriumaink számontartják. Népszerűségét többek közt Csíkszentlélek 1510-ben elkészült templomának szárnyas oltára is tanúsítja. Családnévként is sok változatban él: Balázs, Balassa, Bacsó, Balizs, Baló, Balló, Blaskó, Balczó. A keresztnevet ismét népszerűvé, többek közt, Babits Mihály Balázsolása és József Attila Altatója tette.

Február 3-án, 1757-ben látta meg a napvilágot Kitaibel Pál, a botanika és mineralógia kiemelkedő úttörője. Legfőbb hozzájárulása a magyar flóra kutatásához fűződik, ahol jelentős eredményeket ért el. Fő műve, a *Descriptiones et Icones Plantarum Rariorum Hungariae*, a hazánkban fellelhető növényritkaságok részletes ismertetését nyújtja. Kitaibel nem csupán a botanikában, hanem a balneológia területén is maradandót alkotott; posztumusz munkáját, a *Hydrographia Hungariaet*, ma is alapvető forrásmunkaként használják. 1810-ben a móri földrengést Tomcsányi Ádám fizikaprofesszorral közösen tanulmányozták, észleléseiket pedig a *Dissertatio de terrae motu* című munkájukban publikálták 1814-ben. Ez a kiadvány nemcsak az első magyar földrengés-monográfia, hanem a világ első földrengési térképét is tartalmazza. Kitaibel 1802-ben már előterjesztette egy magyar természettudományi társaság megalakításának tervét a bécsi udvar elé, ám a kormány elutasította azt. Csak jóval később, 1841-ben valósulhatott meg az elképzelés a Magyar Természettudományi Társulat megalapításával.

Ma sétám során Gál Éva Emese látomásos versét idéztem fel, amely az emberek hitét és a természet megújulását egyaránt megjeleníti. A költemény mélyen tükrözi az emberi lélek sokszínűségét és a hit erejét, ami képes összekapcsolni minket a körülöttünk lévő világgal. Ahogy a természet ciklikusan megújul, úgy a hit is képes újraformálni életünket, új irányokat mutatni, és reményt adni a nehéz időkben. A vers szavai mint egy varázslatos híd kötnek össze minket a természet csodáival, arra emlékeztetve, hogy minden vég egy új kezdetet hoz magával.

A tavasz közeledik. Bár még a látóhatár mögött rejtőzik, érződik a levegőben a változás ígérete. Maradjunk ennyiben.