A távhőszolgáltatás napja Kecskeméten egy különleges esemény, amely a város lakóinak figyelmét a fenntartható energiatermelésre és a fűtési rendszerek hatékonyságára irányítja. Ezen a napon a helyi közösség lehetőséget kap arra, hogy közelebbről megismerk

A fűtési szezon végéhez közeledve ismét megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt a TERMOSTAR Kft. Biomassza Telephelye. Április 11-én az érdeklődők távhős szakemberek idegenvezetésével követhették nyomon a hőtermelés folyamatát és a megújuló energiát hasznosító fűtőmű működését.
"Élen jár a zöldítésben az idén 30 éves TERMOSTAR Kft." Erről beszélt a Kecskeméti Televíziónak Horváth Attila, a cég ügyvezető igazgatója a Távhőszolgáltatás napján. A 2023 végén átadott biomassza fűtőmű jól teljesített, mintegy 40.000 kecskeméti fogyasztó és 200 intézmény ellátásbiztonságát, emellett 20.500 tonna széndioxid-megtakarítást eredményez éves szinten.
A Mindszenti körúti telephelyen ma különleges nyílt napot rendeztek, amelyre több száz gyermek és felnőtt érkezett. A program célja, hogy felhívja a figyelmet a környezettudatosság fontosságára, valamint a környezetbarát technológiák alkalmazásának előnyeire. Az esemény során hangsúlyozták, hogy az energiahatékonyságra való odafigyelés nemcsak a jelen, hanem a jövő szempontjából is elengedhetetlen.
A TERMOSTAR Kft. alapításának 30. évfordulójának alkalmából októberben nagyszabású programsorozatot szervez. A cég kiemelten fog foglalkozni a lakókkal, hiszen rendkívül fontos, hogy a fogyasztók gazdaságosan bánjanak az energiával, ezért a következő időszakban a fűtéskorszerűsítést és a távleolvasó készületékeket fogják népszerűsíteni.