A szója sokféleképpen felhasználható - Jó Gazda

A hüvelyesek közül az egyik legértékesebb növényünk, amely a nagy biológiai értékű beltartalma miatt emberi táplálkozásra és állati takarmányozásra is alkalmas. A szójamag 36-42% fehérjét és 18-22% olajat, valamint különböző vitaminokat (A, B, E, K, stb.) és biológiailag aktív vegyületeket is tartalmaz.

A többi hüvelyes növényhez hasonlóan nem csak a szójamag, hanem az egész növény gazdag fehérjében. Ezért a szója szálas- és tömegtakarmányozás céljára is termeszthető. Mint szálas- és tömegtakarmányt rendszerint más növényekkel társítva termesztik (szójás csalamádé, szójás silókukorica, stb.).

A szója őshazája Délkelet-Ázsia, ahol Kína déli területein és Mandzsuriában már több mint 4000 éve foglalkoznak a termesztésével. E régióból terjedt el a növény Ázsia más részeire, majd világszerte is elnyerte népszerűségét. Európában a XVIII. században kezdett igazán elterjedni. Az utóbbi években a szója vetésterülete folyamatos növekedést mutat, ami a széleskörű felhasználhatóságának köszönhető. Takarmányértéke miatt rendkívül fontos növény, amely nélkül a modern állattenyésztés ma már elképzelhetetlen. Az iparszerű hús- és tojástermelés során elengedhetetlen a korszerű takarmányozáshoz az extrahált szójadara megfelelő arányú alkalmazása.

A szója, egy egynyári, dudvás szárú növény, mely a babhoz hasonlít, de sajátos jellemzőivel bír. Gyökérzete mélyre hatoló karógyökérből áll, mely 1,3-2 méter mélyre nyúlik, és dús gyökérágakkal rendelkezik, amelyek a talaj felső 20-30 cm-es rétegét 30-40 cm szélességben behálózzák. Szárának felépítése a bokorbabéhoz hasonló, ám annál merevebb, és fajtától függően 20-150 cm magasságot is elérhet. Az alsó harmadában erőteljes elágazásokkal büszkélkedik. A levelek összetett formájúak, és alakjuk széles spektrumot ölel fel: jellemzően megnyúlt vagy zömök tojásdad formát mutatnak. Az egész növény, tehát a levelek és a szár is, erősen szőrözött. Éréskor a levelek fajtától függően lehullanak, vagy a száron maradnak, ami különböző megjelenést kölcsönöz a növénynek. A virágzata fajtánként eltérő: lehet lazább vagy tömöttebb fürtvirágzatú, 3-10 virággal. A virágok színei változatosak, a lila, rózsaszín, fehér, és ezek kombinációi teszik a szója virágzását igazán látványossá.

A szója egy különleges öntermékenyülő növény, amelynek termése jellegzetes kard vagy sarló formájú hüvely. Ezek a hüvelyek 2-4 mag fejlődésére adnak lehetőséget, és csüngő, erősen szőrös megjelenésük különösen figyelemfelkeltő. Éréskor a hüvelyek színe sárgára vagy barnára változik, ami a növény érettségi állapotát jelzi. A köztermesztésben elterjedt fajták ezermagtömege általában 140-200 gramm között mozog, de a magok alakja lapítottan gömbölyded, ami megkülönbözteti őket más növények magjaitól. A szója magok mérete alapján három kategóriába sorolható: apró, középnagy és nagymagvú. Ezek ezermagtömege 75-500 gramm között változik, a színük pedig a fajtától függően széles spektrumot ölel fel, beleértve a sárgát, citromsárgát, zöldet, barnát, feketét, barnás-zöldet és szürkés árnyalatokat is.

A gyakorlatban a szójafajtákat 5 érési csoportba sorolják:

Nálunk a magtermesztéshez leginkább a rövidebb tenyészidejű, általában szeptemberben beérő korai és közepes érésű fajták bizonyulnak a legmegfelelőbbnek.

A szója egy különösen érzékeny növény, amely szoros kapcsolatban áll az éghajlati viszonyokkal, különösen a hőmérséklet és a csapadék mennyiségével. Bár melegigényes, a tavaszi fagyokkal szemben ellenállóbb, mint például a bab. Nyáron a stabil, meleg időjárást kedveli, míg virágzás és magkötés idején elengedhetetlen számára a megfelelő csapadék és a párás levegő. A környékünkön termesztett fajták közül a korai érésűek 2200-2500°C hőösszeget igényelnek, míg a későbbi érésűeknek 2600-2700°C-ra van szükségük.

A másik lényeges időjárási tényező a megfelelő mennyiségű csapadék és a hozzá kapcsolódó páratartalom. Általában a csapadék mennyisége elegendő a szója termesztéséhez, azonban a csapadék eloszlása és a levegő alacsony páratartalma jelentős kihívásokat jelenthet. Éppen ezért a szója öntözése kiemelt fontosságú. Noha a szója képes a talaj vízkészleteit hatékonyan kihasználni öntözés nélkül is, az öntözés alkalmazása még inkább biztosítja a sikeres termesztést.

A sikeres szója termesztésének kulcsa a virágzás és a hüvelykötés időszakában bekövetkező csapadék mennyiségében vagy az öntözés mértékében rejlik. A szója növények számára átlagosan 300-350 mm csapadék szükséges a növekedési időszak során. A bőséges termés eléréséhez elengedhetetlen, hogy június, július és augusztus első felében a csapadék egyenletesen oszoljon el, és meghaladja a 160-180 mm-t.

A szója kultiválása szempontjából a talajtípus kevésbé kritikus, amennyiben a termesztési körülmények megfelelőek. Érdekes módon a talaj kémhatására sem mutat különösebb érzékenységet. Jól fejlődik gyengén savanyú (5-6 pH), közömbös és gyengén lúgos (8 pH) talajokban is. Ennek ellenére a legbiztosabb és leggazdagabb termés eléréséhez elengedhetetlen, hogy jó minőségű talajban neveljük. Optimális esetben érdemes üde fekvésű, mélyrétegű, megfelelő vízgazdálkodással bíró, tápanyagokban gazdag középkötött vályogtalajokat választani a termesztéshez. A terméketlen, homokos talajok nem ideálisak, és a hideg, mélyfekvésű agyag- vagy szikes talajokon való termesztés is kerülendő.

A szója a vetésforgóban nem támaszt különösebb követelményeket az előveteményekkel szemben. Általában a kalászosok után kerül a sorra, de trágyázott kapás növények - a szója és a napraforgó kivételével - valamint más növények után is bátran vethető. Ha korai fajtákat választunk, akkor akár őszi kalászosokat is ültethetünk utánuk. Viszont ha későn érő fajtákat termesztünk, célszerűbb tavaszi kalászosokat vetni a szója után, hogy a termelési ciklus harmonikusabb legyen.

A szója a hüvelyesek között a legnagyobb tápanyagigényű növény. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy a tenyészidőszak során – különösen a virágzás és a hüvelyképzés fázisában – a növények számára a tápanyagok optimális mennyiségben és arányban álljanak rendelkezésre.

Fajlagos tápanyagigénye 100 kg termésre vonatkoztatva: 6,2 kg N, 3,7 kg P2O5, 5,1 kg K2O, vagyis 15 kg vegyes - N, P, K - hatóanyag, közepes és jó tápanyagellátottságú talajokon -: 49-68 kg N, 40-54 kg P és 40-54 kg K.

A szója növény viszonylag alacsony nitrogénigénye a légkörből való nitrogénkötésének köszönhető, amely a szükségletének körülbelül 40%-át fedezi. Az N-trágyázás mértékét több tényező befolyásolja, például a vetőmag baktériumos oltása, valamint az, hogy a korábbi években termesztettek-e már szóját az adott területen. Emellett a szója jelentős foszfor- és káliumigénnyel rendelkezik. Ezeket a tápelemeket teljes mennyiségükben ősszel célszerű kijuttatni, majd a szántással alaposan bekeverni a talajba.

A vetés sikeressége érdekében elengedhetetlen a kiváló minőségű vetőmag mellett annak megfelelő előkészítése is. A vetőmag-előkészítés két alapvető lépésből áll: a csávázásból és az oltásból. A csávázás során fontos, hogy olyan szerek kerüljenek alkalmazásra, amelyek nem károsítják a rhizobium baktériumokat, miközben védelmet nyújtanak a Fuzárium és a palántadőlés (Pythium és Rhizoctonia) ellen. A szója oltását a csávázás után kell elvégezni, és a vetőmagra történő alkalmazása során a nedvesített porcsávázás módszerét kell követni, mintha újra csáváznánk. Ez a gondos előkészítés kulcsfontosságú a növények egészséges fejlődéséhez és a gazdaságos termeléshez.

A szója csírázásához elengedhetetlen, hogy a talaj hőmérséklete legalább 6-8 °C legyen, ezért fontos, hogy a vetést ne kezdjük túl korán. Az ideális időpont a szójafélék elvetésére április közepére esik, azonban a gyors és egyenletes kelés érdekében az április második felében is érdemes vetést végezni. A sortávolságot 50 cm-re ajánlott beállítani, míg a vetés mélysége a talaj típusától és nedvességtartalmától függően 3-6 cm között változhat. (Forrás: növénytermesztéstan)