A nyíregyházi közönség már élvezhette egy különleges saját szerzemény bemutatóját, amelynek címe: "Sóstóhegy szívében".


Balogh Rebeka Valéria végre megvalósította álmát. A Megasztár nyíregyházi tehetsége immár a közönség előtt ragyoghat, és nem sokára saját dalai révén hódíthatja meg az emberek szívét.

Nagyot robbant a hír tavaly ősszel, amikor a TV2 bejelentette: több mint tíz év után visszatér a képernyőre sokak kedvenc tehetségkutató műsora, a Megasztár. A válogatókon sok jó énekes mutatkozott be, akik a párbajok során igyekeztek bebizonyítani, hogy helyük van az élő show-ban. Balogh Rebeka Valéria az első pillanattól a Rúzsa Magdi, Marics Peti, Marsalkó Dávid, Papp Szabi és Molnár Ferenc Caramel alkotta zsűri egyik kedvence volt, a Megasztár nyíregyházi versenyzője azonban nem élt vissza az ítészek szimpátiájával. Kemény és alázatos munkával küzdötte magát előre, s minden héten új oldalát mutatta meg a nézőknek, akik egészen a döntőig repítették a gyermekkora óta énekesi karrierről álmodozó angoltanárt. Végül a Megasztár 2024 harmadik helyezettjeként, egyben az év női hangjaként fejezte be a versenyt.

A nyíregyházi tehetség első szárnypróbálgatásaitól a fináléig vezető útjáig ebben a cikkünkben írtunk:

Related posts