A nő, akinek neve sosem jutott el a füledig, de akinek a legtöbb munkáját valószínűleg már láttad: a rejtélyes kliprendező, aki a háttérből formálja a vizuális világot.

A zene és a mozgókép közös története sokkal régebbre nyúlik vissza, mint gondolnánk. Edward B. Marks és Joe Stern kottakiadók 1894-ben kérték fel George Thomast és néhány művészt, hogy pörgessék meg a The Little Lost Child című daluk eladásait. Az a megoldás született, hogy a szám élő előadásai során egy lámpás segítségével állóképek sorozatát vetítették ki. Ezt a szórakozási formát illusztrált dalnak keresztelték, és rövid időn belül óriási rajongói táborra tett szert.

A 20. század elején a zenés rövidfilmek és rajzfilmek már széles körben népszerűek voltak, azonban Donald Clarke zenetörténész véleménye szerint Louis Jordan amerikai szaxofonos és dalszerző saját dalaihoz készült mozgóképes illusztrációi képviselik a modern videoklip első lépéseit. Emellett a zenés filmek is jelentős előfutárai voltak a videoklipek világának, mint például a híres "Diamonds Are a Girl's Best Friend", amely a 1953-as Szőkék előnyben című Marilyn Monroe-filmben debütált.

Aztán 1986-ban Michael Jackson Bad című dalához nem más, mint a már akkor is élő legendának számító Martin Scorsese készített videót. Ez a mérföldkőnek számító pillanat véglegesen is elhelyezte a videoklipeket a kulturális kánonban. Persze ezt manapság már természetesnek vesszük, hisz az egyik legnépszerűbb, a társadalom legszélesebb rétegeiben "fogyasztott" művészeti termékről van szó.

Ennek értelmében világszerte milliók ismerik napjaink egyik legsikeresebb videoklip-rendezője, azaz Sophie Muller munkáit. A rendező szigorúan őrzi privát szféráját, ritkán ad interjúkat, és még ritkábban lép át a a kamera másik oldalára. Hagyja, hogy az általa alkotott világ beszéljen helyette.

Sophie Muller 1962. január 31-én látta meg a napvilágot Londonban, de gyermekkorát a mindössze 48 ezer lakosú Man-szigeten töltötte családjával, egészen az érettségiig. Az iskolai tanulmányai befejezése után visszaköltözött Londonba, hogy felvételt nyerjen a neves Central Saint Martins művészeti egyetemre, amely nem csupán a művészetek, hanem a kulturális élet egyik központja is. Érdekesség, hogy ezen az intézményen olyan neves alkotók tanultak, mint Alexander McQueen, John Galliano, Stella McCartney és Christopher Kane divattervezők, valamint a zenei világ jeles képviselői, mint Jarvis Cocker és M.I.A., sőt, Joe Wright filmrendező is itt szerezte meg tudását.

Számításai sikeresen megvalósultak. Nem csupán a neves egyetem diplomáját szerezte meg, hanem értékes barátságokat is kialakított, köztük Sade Adu énekes-dalszerzővel, akivel különleges kapcsolatot alakított ki.

Rögtön belevetette magát a munkába is: 1982-ben ő volt a Eurythmics The Walk című videoklipjének vágója, közben pedig a világ legjobb művészeti egyetemén tanult, a Royal College of Art filmes mesterképzésén. In Excelsis Deo című 1983-mas diplomafilmje J. Walter Thompson-díjat nyert és számos filmfesztivál a műsorára tűzte. Első igazán profi munkájának azonban az 1984-es Farkasok társasága című horrort tartja, melynek rendezőasszisztenseként kóstolhatott bele a professzionális filmkészítésbe.

Ezután vágói, produceri és rendezői képességeit csiszolgatta az International Film and Videonál, és közben végig arra készült, hogy egy nap saját jogán legyen sikeres rendező. Ehhez azonban nemcsak istenadta tehetség, jó iskolák, kitartás és szorgalom, hanem egy nagy adag szerencse is kellett. A véletlen hozta össze ugyanis egy bizonyos John Stewarttal, a Eurythmicsből ismert Dave Stewart testvérével, és Billy Povedával, aki egy neves filmgyártó cégnél, az Oil Factorynál dolgozott.

Muller kivételes szakmai kapcsolatai és páratlan munkamorálja következtében egyre több zenés megkeresés érkezett hozzá. Az Eurythmics hatodik stúdióalbuma, a Savage, minden egyes dalához külön klipet készített, és ennek a projektnek köszönhetően 1987-ben Grammy-jelölést is kapott. A gyűjteményben helyet kapott az I Need a Man című Eurythmics-dal is, amelynek videójában először mutatta be rendezői védjegyét: a zenészeket egy gyengén megvilágított térben örökítette meg.

Muller összesen 25 videoklipet rendezett a Eurythmics és Annie Lennox számára, ezek közül az 1992-es Diva videoalbumért pedig haza is vihetett egy Grammy-szobrocskát. De hasonlóan gyümölcsöző munkakapcsolat köti Sophie Ellis-Bextorhoz, akinek ezidáig 22 klipet készített; Kylie Minogue-nak 13-mat; Sadénak 9 klipet és egy koncertfilmet; a No Doubtnak szintén 12 videoklipet; majd még 16-ot Gwen Stefaninak szólóban.

"Sophie Muller egy zseni. Az egyik legtehetségesebb barátom.

"A kreativitás és a szeretet vezérelte őt, és ennek köszönhetően a munkájában soha nem fogadott el kompromisszumokat. (...) Nőként a filmkészítés férfiak által dominált világában betöltött vezető szerepe csak még izgalmasabb élménnyé tette a vele való együttműködést. (...) Rengeteget tanultam tőle, és igazán szerencsésnek érzem magam, hogy együtt dolgozhattam vele" - osztotta meg Gwen Stefani, a No Doubt énekesnője, amikor 1997-ben átvette az MTV legjobb videoklipjének járó díját a Muller által rendezett Don't Speakért.

És bár Muller ritkán mond beszédet vagy jelenik meg nyilvánosság előtt, azt korábban elárulta, kizárólagos ambíciója, hogy a saját, igen magas mércéjét megüsse minden munkájával - továbbá hogy sose unatkozzon. Ezt a hozzáállást kétségkívül tükrözik alkotásai is. Videói nyersek, szürreálisak és egészen lehetetlen, extrém színekben pompáznak. Mindig alapos és precíz, mégsem izzadságszagú a végeredmény. És ennek meg is van az oka.

"Számomra a videokészítés végtelenül izgalmas és kreatív munka, de ha előre tudom, mit akarok kezdeni egy dallal, akkor többé nem érdekes számomra - nyilatkozta egyszer. - Szeretek úgy belevágni a forgatásba, hogy nem tudom pontosan, mi fog történni. Így minden friss és izgalmas maradhat." Ez a rendkívüli önbizalmat sejtető módszer ráadásul valóban beválni látszik.

Sophie Muller karrierje során olyan popsztárokkal dolgozott már együtt, mint Beyoncé, Rihanna, Shakira, Nelly Furtado, Kylie Minogue és Gwen Stefani, de mellettük a Blur, a The Kills, Jeff Buckley, a Weezer, a Kings of Leon, a The Cure, a The Strokes, a The Raconteurs, a Radiohead és PJ Harvey is neki köszönheti néhány igen emlékezetes videóját. Ezeken keresztül Muller nagyban hozzájárult a számok sikeréhez. Kisfilmjei ugyanis sosem "hangosabbak" azoknál a daloknál, amikhez készülnek. Egyszerűségükben emlékezetesek, hatásosak és szépek.

"Minden művész saját, megismételhetetlen szemlélettel viszonyul önmagához és a munkáihoz. Éppen ezért én is főként azon töprengek, hogy milyen új megközelítést alkalmazhatnék egy adott művész zenéjénél, amit még soha nem próbáltam ki." – osztja meg Müller.

Sophie Muller eddigi pályafutása alatt több mint 300 videoklipet, valamint reklámokat és filmeket rendezett. Felmerül a kérdés: honnan merít ennyi inspirációt? Az alapforrást természetesen a dalok adják, de emellett régi és új filmek, valamint a mindennapi élet eseményei is gazdagítják ötleteit. A Sade By Your Side című dalhoz készült videó munkafolyamatára így emlékezett vissza:

"Mikor azt a lemezt készítette Sade, egy nap a stúdióba menet láttunk néhány embert, akik az út közepén ácsorogva virágot árultak, kevés sikerrel. Ahogy néztem őket, arra gondoltam, milyen gyötrelmes lehet átélni a folyamatos visszautasítást. Beszélgetni kezdtünk erről, a virágárusokról, és végül arra jutottunk, hogy valójában nem is lehet olyan rossz munka egész nap gyönyörű virágokat nézegetni."