A megszentelt élet képviselői az evangéliumi tanácsok ragyogó fényét osztják meg a világgal - a pápa homíliája - Vatican News.

Szombat este, Urunk bemutatásának ünnepének vigíliáján, Ferenc pápa vezette az első vesperást a Szent Péter-bazilikában, amely egybeesett a Megszentelt Élet Világnapjával. A szegénység, tisztaság és engedelmesség evangéliumi tanácsaira reflektálva hangsúlyozta, hogy a szerzetesek és szerzetesnők a kovászként működnek az egyház életében, formálva és gazdagítva annak közösségét és hitét.

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének előestéjén a szertartás hagyományosan a gyertyák megáldásával indult. A tömjén illatos füstje felemelkedett, miközben a zsoltárok dallamai betöltötték a teret, és a "Krisztus, az Isten szolgája" dicséretét zengő ének csatlakozott ehhez az ünnepi hangulathoz. Ezt követően a Zsidókhoz írt levél egy figyelemre méltó részlete hangzott el, amelyet Ferenc pápa inspiráló homíliája követett.

"Itt jövök, Istenem, hogy akaratodat megtegyem" – így fogalmaz a Zsidókhoz írt levél, e szavakkal Jézus teljes elköteleződését fejezi ki az Atya szándéka iránt. Ferenc pápa homíliájában rámutatott, hogy e mondatok különösen jelentőségteljesek a Urunk bemutatásának ünnepén, a Megszentelt élet világnapján, a remény jubileumi évében. A liturgikus szövegkörnyezet, amelyben olvassuk őket, a fény szimbólumával van átszőve, hangsúlyozva e szavak mély üzenetét. A Szentatya a szerzetesekhez és szerzetesnőkhez fordulva, Szent II. János Pál Vita consecrata című apostoli buzdítását idézte, amelyben arra emlékeztetett: "Ti, akik az evangéliumi tanácsok útját választottátok, megszenteltétek magatokat, mint 'Menyasszony a vőlegénye előtt [...] az ő fényébe burkolózva'." E szavak azt a valóságot tükrözik, hogy a szerzetesek csatlakoznak az Atya által megálmodott fénylő tervhez, amely a világ teremtéséig nyúlik vissza, és a végső beteljesedését az idők végén éri el. Pápa szavai szerint már most is láthatóvá válik ez a terv, "azokon a csodákon keresztül, amelyeket Isten a meghívottak törékeny emberségében művel." A homíliájában arra is kitért, hogy a szerzetesek és szerzetesnők a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség fogadalmaik révén válhatnak a fény hordozóivá a mai ember számára, hiszen életükkel és tanúságtételükkel képesek a világ sötétségében világosságot hozni.

Ferenc pápa az első szempontot, amely a szegénység fénye, úgy jellemzi, hogy Isten életének mélyén gyökerezik, ahol az Atya, a Fiú és a Szentlélek örök és teljes kölcsönös ajándéka található (Vita consecrata, 21). A szegénység ilyen megélésével a megszentelt személy azzal válik áldás hordozójává, hogy szabadon és nagylelkűen használja fel a dolgokat: a szeretet rendjében tükrözi a dolgok jóságát, és elutasít mindent, ami elhomályosíthatja szépségüket, mint például az önzés, a kapzsiság vagy a függőség, és a dolgok erőszakos és destruktív felhasználását. E helyett magáévá teszi mindazt, ami a dolgok szépségét kiemelheti, mint a megfontoltság, a nagylelkűség, a másokkal való megosztás és a szolidaritás. A pápa Szent Pál szavait idézi, aki a korinthusiakhoz írt első levelében így fogalmaz: "Minden a tiéd! Ti pedig Krisztusé vagytok, Krisztus pedig Istené" (1Kor 3,22-23). Ez a valódi szegénység lényegi üzenete.

A második elem a tisztaság fénye. Ez is a Szentháromságból ered, és "annak a határtalan szeretetnek a visszfénye, mely a három isteni személyt a szentháromságos élet titokzatos mélységében összeköti" (Vita consecrata, 21) - idézett újból Szent II. János Pál pápa apostoli buzdításából a Szentatya. Ez megerősíti az ember számára az osztatlan és jegyesi szívvel fogadott isteni szeretet abszolút elsőbbségét (vö. 1Kor 7,32-36), és minden más szeretet forrásaként és mintaképeként jelöli meg. A pápa megállapította, hogy olyan világban élünk, amelyet gyakran az érzelmi kapcsolatok torz formái jellemeznek. Ilyen az "ami nekem tetszik" elv, amely arra indít, hogy az ember a másik személyben inkább saját szükségleteinek kielégítését keresse, mint egy gyümölcsöző találkozás örömét. A kapcsolatokban ez a felszínesség, a bizonytalanság, az egocentrizmus, a hedonizmus, az éretlenség és az erkölcsi felelőtlenség magatartásait hozza létre, amely azt eredményezi, hogy egy életre szóló házastársi kapcsolatot pillanatnyi partnerrel helyettesítenek, a gyermekeket nem ajándékként fogadják el, hanem "jogként" követelik vagy "zavaró tényezőként" kiiktatják.

E körülmények között Ferenc pápa homíliájában hangsúlyozta, hogy a XXI. századi férfiak és nők számára a megszentelt tisztaság olyan irányt mutat, amely segít gyógyítani az elszigeteltséget, miközben egyre nagyobb igény mutatkozik "az emberi kapcsolatok belső tisztaságára" (Vita consecrata, 88). Ez a szeretet szabad és felszabadító, mindenkit befogad, tiszteletben tart, nem kényszerít senkit, és nem utasít el senkit. Milyen gyógyír a léleknek, ha olyan szerzetesekkel és szerzetesnőkkel találkozunk, akik képesek egy ilyen érett és örömteli kapcsolatra! – emelte ki a pápa. Ők az isteni szeretet világító tükrei (vö. Lk 2,30-32). Fontos azonban, hogy közösségeinkben már a kezdeti képzés során, sőt a folyamatos fejlődés alatt is figyeljünk az emberek lelki és érzelmi növekedésére, hogy a szentelt élet tisztasága valóban tükrözze az önátadó szeretet szépségét, és elkerülhessük a szív elkeseredését vagy a "kettős élet" megjelenését a törékenyebb egyének esetében. A kettős élet kísértése mindennapi harc – hangsúlyozta a Szentatya.

Ferenc pápa ezután a harmadik szemponthoz fűzte elmélkedését, ami az engedelmesség fénye. A szertartáson elhangzott szöveg erről is szólt: Jézus és az Atya kapcsolatában bemutatja nekünk "a gyermeki és nem rabszolgai szolgálat fölszabadító szépségét", amely "felelősségteljes és kölcsönös bizalomra épül" (Vita consecrata, 21). Éppen az Ige fénye válik ajándékká és a szeretet válaszává, jellé társadalmunk számára, amelyben hajlamosak vagyunk arra, hogy sokat beszéljünk, de sokkal kevésbé vagyunk hajlamosak arra, hogy meghallgassuk a másikat. A családban, a munkahelyen és különösen a közösségi hálózatokon szavak és képek áradatait cserélhetjük ki egymással, anélkül, hogy valaha is igazán találkoznánk, mert nem akarunk kockáztatni. A mindennapi párbeszédben olyan sokszor előfordul, hogy mielőtt valaki befejezné beszédét, máris jön a válasz, mert nem figyelünk a másikra. Azonban hallgassuk meg a másikat, mielőtt válaszolnánk, szavát üzenetként, kincsként, sőt segítségként fogadjuk el. A megszentelt engedelmesség a magányos individualizmus ellenszere, és egy olyan kapcsolati modellre késztet alternatívaként, amelyet a másik tényleges meghallgatása jellemez, amelyet konkrét "cselekvés" követ, még annak az árán is, hogy lemondjunk saját terveinkről. Valójában csak így élhetjük át teljes mértékben az ajándékozás örömét, legyőzve a magányosságot és felfedezve létezésünk értelmét Isten nagy tervében.

A pápa végül egy különösen fontos gondolatot osztott meg: a "visszatérést az eredethez", amely manapság kiemelt téma a megszentelt élet területén. Azonban ez a visszatérés nem úgy értendő, mintha egy múzeumba lépnénk vissza az időben. Sokkal inkább az életünk forrásához, az Isten Igéjéhez kell eljutnunk, amely emlékeztet bennünket arra, hogy Istenhez való szentelődésünk legelső és legfontosabb "visszatérése" Krisztushoz és az Atyának tett "igen"-hez való visszatérés. A megújulás nem csupán találkozók és kerekasztalok révén valósul meg, amelyek ugyan fontosak, hanem sokkal inkább a tabernákulum előtt, az imádság csendjében történik. A pápa hangsúlyozta, hogy kissé elveszett az adoráció, az imádás érzése. "Túlságosan a gyakorlatias dolgokra koncentrálunk, pedig az elsődleges az imádat, a csendes imádság képessége." Ezen a módon újra felfedezhetjük Alapítóinkat, mint a hit hősies női és férfi alakjait, és imádságban, felajánlásban együtt mondhatjuk velük: "Itt jövök Istenem, hogy akaratodat megtegyem" (Zsid 10,7). Ferenc pápa végül köszönetet mondott a szerzetesek és szerzetesnők tanúságtételéért, amely a keresztény közösség életében mint kovász működik.