Hogyan segíthet a Cadillac Csou számára? | M4 Sport
A királykategória mezőnyéből kiszoruló Csou Kuan-jü egyértelművé tette, célja a 2026-os visszatérés lesz. Ehhez a Cadillac jó lehetőséget jelenthet számára, az pedig mindenképpen segítheti őt, hogy az amerikai istálló élére menedzserét nevezték ki.
A fiatal kínai versenyzőnek a kihívásokkal teli 2024-es szezon után búcsúznia kellett a Saubertől. Mivel rivális csapatok nem szerződtették őt a következő idényre, így a királykategória mezőnyéből is kiszorult. Hírek szerint a jövő évben a Ferrari tartalékpilótája lesz, ám ezt a felek egyelőre nem erősítették meg.
A hosszú távú terveket illetően Csou világossá tette, hogy 2026-ban szeretne visszatérni a versenypályákra. Kiemelte, hogy a Cadillac érkezése kedvezően befolyásolta a lehetőségeit, mivel egy új versenyzői pozíció nyílik meg előtte. Az amerikai közönség számára pedig kifejezetten vonzó lehet a fiatal pilóta hároméves F1-es tapasztalata, valamint a mögötte álló szponzorok támogatása.
"Teljes mértékben tisztában vagyok vele, hogy a GM és a Cadillac belép a mezőnybe" - mondta a Motorsport Weeknek. "Ez rendkívül kedvező a sportág számára, hiszen gyakran hallani, hogy nem áll rendelkezésre elegendő lehetőség a fiatal versenyzők számára."
"Ami engem illeti, a Cadillac csatlakozása egy fantasztikus lehetőség számomra, és komoly esélyt kínál a következő szezonra. Jövőre nem lesz versenyzői ülésem, így lesz időm átgondolni a következő lépésemet, és megpróbálom majd kihasználni azt a lehetőséget, ami elém tárul" - fejtette ki a fiatal versenyző, akiről úgy hírlik, hogy jelentős támogatást kaphat a Cadillac csapatától.
A csapat élére Graeme Lowdon került, aki a korábbi években Csou menedzsereként tevékenykedett a királykategóriában. Ezen kívül már volt tapasztalata csapatvezetőként is, hiszen a Manor irányítását is magára vállalta. Továbbá, az amerikaiak motorszállítói megállapodást kötöttek a Ferrarival, ahol Csou egy évet tölthet el a "kispadon".
A 2025-ös év kapcsán Csou egyelőre csak annyit mondott, hogy türelemmel fogja megközelíteni a lehetőségeket, és egy másik szériába való átigazolásról nem tervez beszélni. "Úgy döntöttem, hogy nem veszek részt más versenysorozatokban. Sok lehetőség nyílhat meg a jövő évben, sőt, később is. Szeretném biztosítani, hogy legyen esélyem akár csak egy futamra is beugrani. Ez számomra rendkívül fontos."