Íme, egy egyedi szöveg a témáról: **10 Európai város, ahol a szobrok simogatása szerencsét hozhat** Európa tele van varázslatos városokkal, ahol a szobrok nem csupán műalkotások, hanem hagyományok és hiedelmek részesei is. Íme tíz olyan város, ahol a he

A turisták izgalommal és reménnyel lépnek a különböző legendák által övezett szobrokhoz, amelyek világszerte fellelhetők, és a hiedelmek szerint szerencsét, szerelmet vagy éppen egy ígéretes jövőt hoznak. Európa gazdag ilyen emlékekben, ahol sok szobor testrészei már a vágyakozó látogatók érintésétől csillogóan fényesek. Most tíz olyan különleges helyet mutatunk be, amelyek nemcsak szépségükkel, hanem a mögöttük rejlő történetekkel is lenyűgöznek.

Ha éppen egy vágyott álom valóra válására vágysz, nem szükséges híres szökőkutakban érméket dobálnod. Elég, ha csatlakozol a sorhoz, és megdörzsölöd egy varázslatos szobor egyik különleges testrészét. Világszerte számos helyet találsz, ahol a szerencsédért simíthatsz a szobrok lábfején, orrán vagy éppen a mellkasán. Bár néhány neves emlékhelyet már kerítések és szigorú biztonsági intézkedések védenek a látogatók érintésétől, sok más szobor még mindig szabadon elérhető azok számára, akik szeretetet, boldogságot vagy csupán egy kis jót keresnek. Az ilyen érintések szimbolikus cselekedetei sokszor új reményeket és pozitív energiákat hoznak az életünkbe.

Az Isztambulban található Hagia Sophia székesegyház belsejében van egy oszlop, ahol a turisták egy szokatlan rituálét végeznek. A kívánság- vagy könnyezőoszlopon található lyuknál szokás ugyanis kívánni valamit, nem is akárhogy: a hüvelykujj bedugásával, amellyel tökéletes kört kell leírni a mélyedésben.

A legenda szerint szerencsét hoz, ha az ujj nedves lesz, mi több, nemcsak a kívánságok teljesülnek, hanem a betegségek is elillannak. Az oszlopról köztudott egyébként, hogy valószínűleg a felületén összegyűlő nedvesség miatt vizes tapintású, a legnépszerűbb történet szerint azonban a székesegyház épületének e magas oszlopa valamilyen gyógyító folyadékot rejt, mióta Szent Gergely csodatevő 1200-ban megjelent a közelében.

Ustka, a festői lengyel tengerparti város, híres műemlékének, a sellőszobornak a varázsa nemcsak a látványában rejlik, hanem a mögötte megbúvó legendákban is. Ez a különleges, félig női, félig hal formájú alkotás a Balti-tenger partján áll, és tekintetét a vízen visszatérő halászhajók felé fordítja, mintha a tenger titkaiba próbálna belelátni. A szobor nem csupán a város lakóinak és támogatóiknak köszönheti létezését, hanem a turisták ámulatának is, akik szívesen állnak meg mellette, hogy megörökítsék ezt a különleges látványt. A hiedelmek szerint, ha valaki megdörzsöli a sellő bal mellét, az boldogságot hoz és biztosítja, hogy visszatérjen a városba. E titokzatos varázslat miatt a látogatók lelkesen élnek ezzel a hagyománnyal, hogy egy kis darabot magukkal vigyenek Ustka emlékéből.

A szerencseszobrok keresése nem is annyira távoli kaland, hiszen szomszédunk, Horvátország területén található egy különleges emlékmű, amely egy nemzeti hősnek állít emléket. Gergely, a középkori horvát főváros, Nin püspöke, akinek nagylábujja az évek során folyamatosan dörzsölődik a hozzá látogatók babonás érintéseitől. Ő volt az, aki bátran kiállt a római katolikus egyház ellen, amikor 926-ban azt javasolta, hogy a hívők számára érthetőbbé váljon Isten szava, ha a liturgiát a nemzeti nyelven tartják. Az ő története és bátorsága sokak számára inspiráló, és a szobra körüli szokások továbbra is élénken tartják emlékét.

Az egyház mindazonáltal szilárdan ragaszkodott ahhoz az elvhez, hogy a misék nyelve továbbra is a latin maradjon.

Gergely a horvátok számára kiemelkedő alakjává nőtte ki magát, akit a mai napig az ország kulturális öröksége, nyelve és államisága történelmi védelmezőjeként tisztelnek. Nem meglepő tehát, hogy Horvátország számos városában állnak róla készült szobrok. Különösen figyelemre méltó a Splitben található 8,5 méter magas emlékmű, amelyet 1929-ben Ivan Meštrović tervezett. E hatalmas szobrot eredetileg a Diocletianus-palota szívében állították fel, ám a második világháború alatt, 1941-ben a megszálló olasz erők áthelyezték. Végül 1954-ben került a jelenlegi helyére, a város Aranykapuja elé, ahol ma is méltóképpen őrzi Gergely emlékét.

Gergely mély bronzszínű, kivéve az egyik nagylábujját, amely az évtizedek óta tartó állandó dörzsöléstől aranyszínűvé vált. A horvátoknak már kiskoruktól kezdve azt mondogatják, hogy Gergely nagylábujját simogatva teljesül a kívánságuk, és neki tulajdonítják a születéseket, az esküvőket és a gazdagságot is.

Skócia fővárosában egy kutya orrát dörzsölik a szerencséért, de nem is akármilyenét. A Greyfriars Bobby tiszteletére épített gránit szökőkút tetejéről Edinburgh-t szemlélő eb állítólag tizennégy évig virrasztott gazdája sírjánál, miután az meghalt. Elhivatottsága és hűsége legendássá vált, és amikor végül 1872 januárjában meghalt, a Greyfriars Kirkyardban helyezték örök nyugalomra, nem messze gazdája sírjától. A szobrot a következő évben állították fel a város legkisebb emlékműveként.

Bár sokan elismerik Bobby létezését, sokan úgy vélik, hogy a kutya hűsége csupán a helyi vendéglős és a temetőőr jóindulatának köszönhető, akik ételt hoztak neki a sírhoz. Egy másik érdekes kérdés, hogy miként élhetett meg egy kutya több mint tizenhat évet ilyen zord körülmények között. Egyesek szerint ez a hihetetlen hosszú élet azt jelzi, hogy Bobby nem csupán egy átlagos házi kedvenc volt, hanem valami egészen különleges kötelék fűzte őt gazdájához, aminek köszönhetően a nehézségek ellenére is kitartott.

A sírhoz nem csupán egy, hanem két eltérő kutya látogatott el: az első négylábú majdnem egy évtizeden át, 1858-tól 1867-ig őrizte a helyet, míg a másik kutyus 1867-től 1872-ig maradt hűséges kísérője az emléknek.

A hírek szerint a kint hagyott étel csupán egy ügyes csali volt, amellyel a kíváncsi turistákat próbálták becsalogatni a kutyusra "figyelő" étterem falai közé. Bármi is legyen a valóság, a helyiek egyöntetű véleménye, hogy aki megérinti a kiskutya csillogó, simogatásokkal teli orrát, annak szerencsét hoz az élet.

Az eredetileg 1634-ben faragott Il Porcellino, vagyis A malacka egy bronz szökőkútdísz, amely Firenze egyik terén esett áldozatul a simogató kezeknek. A hagyomány szerint jó szerencse megérinteni a szobor orrát, így nap mint nap emberek százai simogatják meg a vaddisznót. De a teljes rituálét nem sokan ismerik, pedig bizony a babona egyik fontos eleme: nem elég csak megérinteni egy kézzel a malacka orrát, a másikkal eközben egy érmét kell a belül üreges állat nyitott szájában tartani, majd leejteni.

A barokk korszak neves bronzmestere, Pietro Tacca, egy lenyűgöző bronzállatot alkotott, amelyet egy hellenisztikus időkből származó márvány vaddisznó ihletett. E vaddisznó valószínűleg a mítoszokban szereplő kaledóniai vaddisznó megjelenítése volt. Tacca eredetileg a malacát az olasz Boboli-kertek egyik szökőkútjának díszítésére tervezte, de végül a Mercato Nuovo előtt álló gyógyszertár szökőkútján találta meg végső helyét. Az eredeti szobrot 1998-ban múzeumba helyezték, és egy azonos bronzból készült másolat vette át a helyét. Nem meglepő, hogy ez a bájos állat annyira megnyerte az emberek szívét, hogy világszerte, Sydney-től az Arkansasi Egyetemig, számos helyen feltűnik az alakja.

A franciaországi Dijon szerencsehozója több mint 300 éve egy, a város legrégebbi templomának egyik sarkába faragott kőbagoly. Noha a körülbelül 30 centiméteres állat arca már jobb napokat is látott, több mint három évszázada ül és teljesíti kötelességét:

azoknak a kívánságait váltja valóra, akik megsimogatják a fejét.

A Notre Dame de Dijon viszonylag szerény sarkán, körülbelül két méter magasságban egy bagoly ül, amely a hagyományok szerint szerencsét hoz, ha bal kézzel érintjük meg. Noha az épület gótikus stílusa a 13. századból ered, ez az éjjeli madár jóval fiatalabb. Az 16. század elején épült kápolna során került az északi falra, és máig rejtély, hogy miért és ki helyezte oda ezt a különleges szobrot.

Akik már megfordultak Brüsszelben, bizonyára felfigyeltek a Grand Place előtti épület oldalán található, csillogó felületű Everard t'Serclaes emlékműre. Ez a monumentális alkotás nem csupán egy szobor, hanem egy történelmi emlék, mely a 14. századig vezet vissza bennünket. A belga hős, t'Serclaes, a Brabant hercege és a flamand gróf közötti küzdelem szimbóluma, aki Brüsszel védelmében harcolt, és akinek története azóta is inspirálja a látogatókat.

A jogos uralkodók, Johanna és Vencel így visszaszerezték hatalmukat, Everard pedig ezután ötször lett Brüsszel tanácsosa. Tiszteletére 1898-ban Julien Dillens belga művész bronz emlékművet faragott, amelyet a helyiek szerencsehozóként emlegetnek: szerintük, aki a szobrot megérinti vagy megdörzsöli - különösen a karját -, szerencsés lesz, teljesül a kívánsága, és a jövőben egyszer még biztosan vissza is tér a belga fővárosba.

A legenda szerint a heidelbergi Öreghídon található bronzmajom arra hivatott emlékeztetni azokat, akik mindkét oldalról átkelnek rajta, hogy nézzenek a válluk fölött arra, ahonnan jöttek. Akár a városon belül, akár kívül élt egy heidelbergi polgár, ez emlékeztette őket arra, hogy semmivel sem jobbak, mint mások. A jelenlegi szobor csak 1979 óta áll itt, bár a híd helyén már a 15. században is ült egy majom, ugyancsak egy tükörrel az egyik kezében, a másikkal pedig a fenekét szorongatta.

A jelenlegi Gernot Rumpf professzor bronzszobra állítólag szerencsét hoz, míg a tükör megdörzsölése pénzbőséget vonzhat. A helyiek hiedelme szerint a majom ujjainak érintése biztosítja a visszatérést Heidelbergbe, míg a közeli kis bronz egerek a simogatóik számára termékenységet ígérnek.

Vilnius vibráló sétálóutcájában, ahol a kávézók illatával és a város pezsgő életével találkozhatunk, egy igazán különleges szobrocska várja a látogatókat. Ez a furcsa alkotás egy falból kiemelkedő, 40 centiméter széles sárgaréz has, amely a helyiek és turisták körében egyaránt népszerűvé vált. A legenda szerint, aki megérinti ezt a szobrot, annak szerencsésebbé válik a jövője. Így hát, ha valaki a boldogság és a jó szerencse keresésére indul, érdemes megállnia ezen a különös műalkotáson, és egy kis pozitív energiát merítenie belőle.

Egy figyelemfelkeltő tábla hívja fel a járókelők figyelmét: arra ösztönzi őket, hogy dörzsöljék meg a hasát, amely egy régi legenda nyomán készült, és a város egykori polgármesterének történetéből merít.

A városvezető még a 19. század hajnalán felfigyelt egy szegény, de rendkívül tehetséges helyi családra, amelynek két fia kiemelkedő pályát futott be: az egyikük kereskedőként, míg a másik híres ékszerészként vált ismertté. A polgármester csodálattal tekintett a család sikereire, és kíváncsian kérdezte az édesanyát, mi volt a titka, ami lehetővé tette, hogy ilyen kivételes embereket neveljen. Az asszony mosolyogva válaszolt:

"Amit érintesz, az virágzik."

A mesélő szavai szerint minden hajnalban gyengéden megérintette az egyik fia karját, míg a másiknak a hasát simogatta. Miután az édesanya felfedte titkát, a történet folytatása szerint a polgármester fejét is lágyan megsimogatta.

A szobor alkotója, R. Kvintas azon viccelődött, hogy alkotása készítése közben a saját hasára nézve merített ihletet. A művész azt is kiszámolta, hogy ha az emberek nagyon aktívan simogatnák a sikereket hozó hasat, egy évszázad leforgása alatt néhány milliméter bronzot is le tudnának dörzsölni a szoborról.

Ha már a pocakos figurákról beszélünk, ne hagyjuk figyelmen kívül fővárosunk ikonikus rendőrét sem, aki a budapesti szobrok között az egyik legismertebb. A Szent István-bazilikával szemben, a Zrínyi és az Október 6. utca kereszteződésénél álló Pocakos rendőr szobra Illyés András keze munkáját dicséri. Ez a talajon álló alak a 1909 és 1945 közötti időszak rendőrségi egyenruháját viseli, fején pedig a jellegzetes Zrínyi-sisak díszeleg, ami még inkább emeli a szobor történelmi jelentőségét.

A történet szerint a szobor egy 19. századi pesti rendőrt idéz meg, azonban a 2008-ban felállított életnagyságú bronz figura valójában egy régi karikatúra főszereplője, Mihaszna András, valamint a művész nagyapjának emlékét őrzi. Érdekesség, hogy az alkotás hasa már olyan fényes, hogy szinte tükröződik benne a környezet!